Én idén csak egy napra tudtam eljutni a soproni fesztiválra, így próbáltam minél több dolgot megnézni és kipróbálni. Amint túl voltam a kötelező körökön és nálunk volt minden a fesztiválozáshoz elengedhetetlen kellék, utunk a civil faluhoz vezetett, többek között a magyar honvédség, az NYME kirendeltségének meg a sopronkőhidai börtön (!) standjához. Amit lehetett, azt ki is próbáltuk, és még a szebb napokat látott TV macival is összefutottunk.
Ahogy kijátszottuk magunkat, és minden számunkra érdekes dolgot megnéztünk-teszteltünk, elindultunk felfedezni magunknak a zenei kínálatot, ami kora délután nem is olyan egyszerű. Belefutottunk a Tricot nevű japán lányzenekarba, ami felett a mai napig nem tudtunk túllépni, de a Nagyszínpad környékén a Supernem legalább visszahozott minket az együgyű, bonyolítatlan mindennapokba. A zenére így igyekeztek magukhoz térni a fesztiválozók:
Volt, aki már előre gondolkodva a jövő héten kezdődő Balatonsoundra árulta a felesleges bérletét:
Bolyongásunk közben az előre beharangozott eső is eleredt, így kénytelenek voltunk egy kicsit felfüggeszteni a terepbejárást, de volt, akit a vihar sem zavart. Miért is zavart volna, ha egyszer az eső mindig jár a VOLT-hoz?
De találtunk fényképezőgépét becsomagolt fotóst is:
Ahogy lassan közeledett az este hat óra, úgy jelentek meg a kedvenc csapataik színeibe öltözött focidrukkerek, hiszen attól, hogy az ember fesztiválozik, a foci VB sem áll meg, ugye.
Ha már a beöltözésnél tartunk: idén szemmel láthatóvá vált az a tény, hogy a legmenőbb fesztiválviselet a virágkoszorúk mellett a mindenféle színben pompázó hajkorona lett.
Ami nekünk, és talán a fesztiválozóknak is a nagy kedvencévé vált idén, az a SOPRON VOLT felirat, ami a tavalyi verzióhoz képest idén sokkal színesebb formában tért vissza.
Este kilenc órakor lépett színpadra a szombati nap egyik igazi sztárfellépője, a Hurts zenekar. Nem kellett bennük csalódnunk, hozták az elvártat, ríkatták a lányokat, megbilincselték a fiúk tekintetét, és így tovább.
Az esténket a Punnany Massive-val és asztalon táncoló lányokkal zártuk, akikről még mindig elmondható, hogy Magyarország egyik legsikeresebb koncertzenekara. Mármint nem a lányok.
Mi ugyan úgy gondoltuk, hogy az estével véget ért a fesztiválozásunk, rá kellett jönnünk, hogy ez nem így van. Ugyanis reggel a vasúton mindenhol padokon, polifómokon fekvő embercsoportokkal találtuk szembe magunkat. Ez meg már csak így megy, ahogy Vonnegut mondaná.
