Néhány egészen komplikált, majdnem mission impossible dolgot most biztosan kapásból tudunk mondani Önöknek: jelentős, magára minőségiként tekintő nyári fesztivált szervezni és annak első napján fellépőként vagy csak háttérszereplőként megteremteni a jó alaphangulatot. Meg minderről másnap, a hely és az idő(járás), a zene és a fellépők, a (az ismerős és a tök ismeretlen) tömeg közelsége nélkül cikket írni és megpróbálni visszaadni azt, ami eleve egyszeri és megismételhetetlenül élő, lüktető élménynek van kitalálva...
Tiszta fesztivál
Aki már VOLT (lefordíthatatlan szójáték:) itt, úgyis tudja, hogy az ilyen fesztivál-beszámolók milyen feleslegesek, és a varázslat, a fesztivál-mágia felszínét is csak legfeljebb kapargató dolgok. Kezdjük azzal, hogy - bár beharangozták nekünk - szerencsére nem sok változtatást tapasztaltunk az idén huszadszorra megrendezett fesztiválon. A robotok például még tavalyról maradtak velünk. Az otthonosság és az átláthatóság, a kényelmesség és a minden értelemben emberszabású közeg pedig Sopronban eleve karakterjegy. Fesztiválpénzes kártyánk mellé ezúttal praktikus szemeteszsákot kapunk. Merthogy a VOLT nem csak jó, hanem tiszta és környezetbarát míting is akar lenni - ehhez pedig a közönség szelíd-szolid közreműködésére is szükség van.
Bár VOLT (már megint:) egy fékezett habzású 0. nap is kedden, azért ennyire az elején még nehéz a felkapott és divattá avanzsáló éves őrületeket megtippelni. Egyet azért a számossága miatt azért kiszúrtunk: vastag és tömött, magyaros, ragasztott műbajusz - szóló srácokon, csajokon és (természetesen különösen hatásosan installálva) párokon vegyesen. Az uniszex őrület posztmodern játékosságát és közben a nemi sztereotípiák tökéletes értelmetlenségét üzenő bulis gesztust valószínűleg csak a Conchita Wusrt, a buzilobbi és más nem eltévelyedések elleni keresztes háborúk lovagja, Kerényi Imre nem értené - de vele tegnap nem is futottunk össze...
Kezdjünk el élni...
Ellenben ott volt a nagyszínpadon a gyermeke mellől a világot jelentő deszkákra változatlanul kirobbanó és provokatív energiákkal fellépő Pásztor Anna ( and the Barbies). Nekünk úgy tűnt: tökéletes választás volt velük indítani a főműsorokat. A fáraónőt, dominát és teátrálisan pózoló dívát, játékos lelkű és krokodiljelmezes örök gyermeket, öntudatos nőt és temperamentumos, érzékeny előadót egyszerre alakító énekesnő és vérszerinti/lelki testvérei sodróan hangszerelt, klasszikus rockot és hiphopot vegyítő, vegyesen angolul és magyarul megszólaló dalaikkal alaposan és gyorsan megágyaztak a jó hangulatnak. A profi alternatív hangzással is fesztivál-eminensi státuszba kerülésüket a művésznő némi közönséggel a nagyszínpad előtti katlanban előadott törzsi rítussal is megfejelte.
Nem kellett volna sietnünk oly’ nagyon egy régen esedékes találkozóra, mert az Origo Teraszon a kései placcátadás miatt még vagy félóráig hangolt a rendszerkritikus hazai hardpunk fenegyereke, a Kozmosz zenekar. Az amúgy hangzatos nevű játékteret egy kemping fémvázas közösségi étkezőjeként tessék elképzelni. Ahova bájos és játékos szervezői húzással (tessék beütni a netes keresőbe, hogy „Origo.hu 2014. június”) sikerült odaszerkeszteni azt a csapatot, akik minden topon lévő millás-szolidaritásos és civil ellenzéki tüntetésnél hitelesebben és pontosabban vágták tegnap is a rendszer arcába azt a dühöt és felháborodást, amit a hazai elit kiprovokál minden szabad lelkű magyarból. Amikor kellett, emelkedtek is a középső ujjat mutató kezek. A maximum pár száz fős tömeg hálásan és kedvvel énekelte Zsomborékkal a már klasszikussá vált sorokat a kedves vezetőről, vagy a szarkasztikus és zseniálisan nemzet-kritikus Okosak földjé-ből.
VOLT, akik elringattak
Nagyobb váltást, kevesebbet lehetne elképzelni, mint a szó legjobb értelmében vett intelligens punk-koncertről beesni az idei fesztivál egyik legnagyobb ászának számító Morcheeba nagyszínpados show-jára. Fotósunk a szeánsz elejétől, magam a koncert második felétől élvezhettem az elringató és elröptető, tökéletesen profi hangzással és előadásban megszólaló triphop slágereket. Minden sztárallűrtől mentes, a lehető legnagyobb természetességgel elővezetett, alázatos és koncentrált színpadi jelenlét, nemes elegancia. Lebegős és vibrálós billentyűs és basszusalapok felett a végig mosolygó és lebilincselően nőies Skye Edwards utánozhatatlanul tiszta hangjával kaptunk egy bő órás keresztmetszetet a Trigger hippie pszichadelikus tripjétől a húzóslágernek számító Rome wasn’t built in a day spontán gigaparti hangulatáig.
Innentől jó ideig zavaros átmenetiségben kavarognak a nyugatos tudósítói különítmény emlékeiben a különféle benyomások. Az addig is egyre haragosabbnak kinéző égből ugyanis lassan, majd egyre kitartóbban hullani kezdett az eső. Így hol az mr2 Petőfi Rádió félig fedett hatalmas sátrában kitartóan és tündöklően éneklő Odett kisugárzásába, hol pedig a Kozmoszék után igazi crossover parti-hangulatot varázsoló, ezúttal éppen a zseniális Zságer Balázzsal spékelt Random Trip elnevezésű improvizációs projekt soproni szeánszába merültünk alá. Közben tettünk egy kísérletet, hogy az egyre durvábban bepróbálkozó záporban megismerkedjünk az amerikai MGMT leírhatatlanul eredeti, ezernyi zenei hatást ötvöző, elképesztően szabálytalan slágereket is produkáló muzikalitásával.
Az eső mint a show része
Amit viszont semmilyen eső és az időnként feltámadó szél ellenére sem akartunk kihagyni, az az első nap főműsorszámaként kiírt Quimby-koncert volt a nagyszínpadon. Hazafelé később arról beszélgettünk, hogy ebben a média-felállásban még sosem sikerült háborítatlan zenei élményeket gyűjtenünk (lásd tavalyi kitiltás a mozis punk-rock fesztiválról, viharos szélben megrendezett Anima-buli idén május elején). De ami tegnap este a nagyszínpadon történt, az mindkettőnknek csak a nagyjából tökéletes és nehezen felülmúlható, egyszeri varázslat kategóriájában helyezhető el. Kiss Tibiék koncertje alatt ugyanis zápor, majd kellemes nyári éjszaka, végül újra dézsából a nyakunkba öntött égi áldás váltotta egymást. Mindez azonban cseppet sem zavarta sem a még mindig legjobb hazai koncertzenekart, sem a mostoha körülmények ellenére fogyni nem akaró, jó 10 ezres tömeget.
A hol rockosabb, hol slágeresebb klasszikusok mellett a váratlanul nagyon erősre sikeredett tavalyi album szinte össze dala előkerült a Quimbytől megszokottan élőre hangszerelt megszólalásokban. Tibi mellett a még mindig mankóra támaszkodó, ám most is kisördögi Líviuszt és az egészen frenetikus énekes-MC Kárpáti Dódit is megkaptuk. A zenekar mögötti kivetítőn inspiráló és kreatív animációk, kisfilmek egész sora pergett és emelte a folyamatosan fokozódó, mágikus hangulatot. Amikor pedig a klasszikus nyári éjszaka ismét esőfüggönyre váltott, Tibiék vagy negyedórás tiszteletkörrel köszönték meg a varázslatért hálás közönség kitartását. Mellettem Bonyi nem győzte fotózni az egyre önkívületibb hangulatban táncoló karaktereket, csuromvizesen is boldog arcokat meg a színpadi fények által újra és újra átszíneződő esőfüggönyt.
Hogy az ez után következő, a Kosheen énekesnőjével turbózott brit-magyar Brainsnek sikerült-e fenntartania, esetleg fokozni az amúgy is tetőfokára jutott fesztiválhangulatot, azt (elnézést kérve az ő rajongóiktól) komolyabb torokfájást és tüdőgyulladást nem kockáztatva már nem vártuk meg. Kifelé még elmerengtünk azon, hogy vajon milyen érzés lehet egy ilyen fesztiválon a felvillanyozó élmények közvetlen szomszédságában, sárban és esőben a kapuknál, a parkolókban és az egyéb kiszolgáló pontokon állni és tenni a dolgát azoknak, akik a mások zavartalan szórakozásához és töltődéséhez biztosítják a nyugodt körülményeket. Merthogy a soproni VOLT tegnap ez is volt (hogy utoljára is elsüssem a poént): a zökkenőmentes és profi, legjobb értelemben vett európai lebonyolítás. Meg persze a tökéletes érzékkel összerakott nyitóprogram. Soha rosszabb fesztiválkezdést!
