A napokban írt Józing kolléga egy cikket a 60-as évek lesajnált és mégis csodás építészetéről 
A kékcsempés tömb és társai: a 60-as évek lesajnált és mégis csodás építészete 2018. May 05. 17:41 . Nekem meg eszembe jutott egy aranyos kis anekdota a kórház ikonikus, de mára már elbontott belgyógyászati tömbjével, na meg egy szombathelyi családi házzal kapcsoltban. Ha kicsit ködösnek gondolná a sztorit az olvasó, akkor előre is elnézést kérek. A szereplők ugyanis jórészt magán emberek, ám a történet mégis annyira meglepő, hogy muszáj most megosztanom mindenkivel.
A '60-as években épült Szombathely belgyógyászati tömbje, ami a kor legmodernebb megoldásait bemutatva, kékcsempés burkolást kapott kívülről. Nem volt ritka annak idején, hogy a nagy állami beruházásoknál egy-két raklap ez, az eltűnt. Pontosabban ha valaki vezető pozícióban dolgozott egy beruházáson, az könnyen tudott építőanyagot szerezni a saját építkezéséhez is.
Hát így esett meg, hogy valahol Szombathelyen szintén készült egy kékcsempés családi ház.
Állta is rendesen az idő vasfogát. Közben múlt az idő, a csempés külső házburkolás pedig lassan kiment a divatból. A ház tulajdonosát pedig ugratni is kezdték rendesen a szomszédok és a barátok. Folyton azt kérdezték, hogy ugyan már mikor veri le azt a csúnya csempét a házról és vakolja be, aztán festi le valami modernre.
De emberünk büszke volt a házára. Azzal vágott vissza, hogy ő ezt bizony örökre csinálta és sosem fog hozzányúlni.
Ez addig fog állni, amíg a kórházi tömb!
Zárta rendszeresen a beszélgetéseket.
Aztán lassan megjelentek az új tömb tervei. Sőt, munkagépek lepték el a kórház területét, lebontották a kékcsempést.
A sors pedig valóban úgy alakult, hogy a tömbbel együtt épült házról is lekerült a csempe. A tömb építésével szinte egy időben lett rosszul a ház tulajdonosa, az örökösök egyik első dolga pedig az volt, hogy modernizálták a ház külső homlokzatát.
Hát így lett jött létre és lett a múlté a két kékcsempés Szombathelyen.
Ha pedig valaki ráismert volna a történet szereplőjére, azt kérem őrizzük meg emlékünkben és továbbra is inkognitóban.
