Rockos pörgés, kőkemény pogók – VOLTos élményeink

Sopron sosem a lightos összecsapásokról volt híres zenei téren, a VOLT fesztiválon ismét kimutathattad a fogad fehérjét, már ha akadt hozzá elég bátorság. A rockos vonulatok a fesztivál második napján is testet öltöttek a Subscribe, az Ossián, és a Beatrice személyében.

Este hatra sikeredett visszaesni a fesztiválra némi táplálékkeresés után - mivelhogy az árak már-már az egeket karcolgatják, amely tény nem éppen a csóró ifjúság szíve csücske - és máris magával ragadott az embertömeg. Szinte hömpölyögtek a főutcán, a legtöbben a Converse sátor felé igyekeztek, ahol a fent említett zenekarok pendítették meg húrjaikat. A korosztály széles palettán mozgott, a vén motorosoktól a pofátlanul fiatal, pelyhes arcú punkokig volt minden, és mind a tinicsitrik, mind a negyvenes nők szerepeltek a repertoárban.

Acélbetétes összecsapások

Nagy megdöbbenésemre a korosabb hölgyek vérmesebbek voltak, a következményekre való tekintet nélkül kötöttek bele a náluk „hangyányival” erősebb férfiakba. Már persze itt most a Beatricére gondolok, merthogy a Subscribe kék-zöld foltos pogójába nőnemű egyén nem juthatott be, még az alkoholos vakmerőség mámorától vezérelve sem. Férfiuralom, hölgyeim, nekünk részint a lötyögés jutott. Lássuk a kronológiát.

A 2010-es VOLT fesztivál második napja
A 2010-es VOLT fesztivál második napja
Török Annamária

A Subscribe kitett magáért, mint mindig, ez nem is volt kérdéses, a különbséget a mostani, és a pár hónappal ezelőtti szegedi megmozdulás között csak a közönség hozzáállásában fedeztem fel. Féktelen tombolda, acélbetétes összecsapások, test a test ellen amekkora erővel csak bírtak, a látványtól még a nézelődők haja is égnek állt. A zenekar sem volt hálátlan, a két gitáros lelépett a színpadról a tömeg kellős közepébe. A srácok utána igyekeztek elvegyülni a tömegben, a gitárossal sikerült is néhány szót váltanunk pár korty sör keretében.

Még nem fárad a nép…

Az Ossiánra kicsit többen jöttek, és a megszokottakkal ellentétben a zenekar tagjainak sikerült szimpatikusan józanul végigüvölteni a színvonalas koncertet. Nagy Feróban sem csalódtunk, az Öreg lankadatlan lendülettel csapatta, hazafiakodása némelyekből még könnyeket is kicsalt.

A 2010-es VOLT fesztivál második napja
A 2010-es VOLT fesztivál második napja
Török Annamária

Közben persze elnéztünk a többi színpad felé is, egy kis Billy Idolos metál a nagyszínpadnál, gombostűt nem lehetett leejteni, majd Zagar az OTP Junior színpadon. Az eddig látott Zagar koncertekkel ellentétben nem láttam az arcokon a kitörő lelkesedést, a többiekkel össze sem lehetett hasonlítani a közönség hangulatt, bár lehet, hogy az unalmas, laposan futó pillantások ehhez a műfajhoz tartoznak…

Látszik, hogy még nem fárad a jónép, bár hajnalban kissé megfogyatkozott a tömeg, meglátjuk, a ma esti Prodigy képes lesz-e kihajtani belőlünk a lelket.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

VOLT Fesztivál 2010