Városszéli diszkóban jártunk, sok embert találtunk, nem akartak elmenni, le lettek fotózva. Két galériát nyújtunk át olvasóinknak, hátha felfedezik magukat, gyereküket, barátnőjüket. Mustrára fel!
Ha a világ egyik legrosszabb szóviccével szeretnénk élni, akkor azt mondhatjuk: nem vagyunk biztosak benne, hogy vájtfülűekhez szólt, mindenesetre white party-n jártunk egy kedvelt szórakozóhelyen a város szélén. A bemenetel szigorúan fehér ruhadarabokra volt korlátozva, de ezt a kikötést minden bulizó fiatal maradéktalanul teljesítette. Első képgalériánk fotói itt készültek.
Pár nappal később ugyanitt testvérmédiánk, a Nyugat Rádió buliztatott a Savaria Karnevál ideje alatt. Így mulatott az ifjú Savaria augusztus utolsó napjaiban!
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!