Zalában repkednek a milliárdok és dübörög a hadiipar

Sajtótájékoztatót tartottak ma a megyeszékhelyen.
Zalaegerszegen csaknem 14 milliárd forint összértékű beruházások fejeződnek be idén és mintegy 7 milliárd forintból indulnak újabb fejlesztések, amelyekről pénteken a vármegyeszékhelyen tartott sajtótájékoztatón számoltak be - írja az MTI.

A hagyományos évindító tájékoztatón Vigh László (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője úgy fogalmazott:

"Zalaegerszegen erős csapat van",

ezért is folytathatók mindazok a fejlesztések, amelyeket eddig elterveztek. Kiemelte ezek közül a ZalaZONE Járműipari Tesztpályán és annak környezetében folyó újabb beruházásokat.

Kitért arra is, hogy a Magyar falu program támogatási programját is szeretnék továbbvinni azzal a céllal, hogy

tíz év alatt minden faluban újuljanak meg az utak, járdák és a közintézmények.

Hozzátette, hogy a kormánypártok legfontosabb célja továbbra is az emberek biztonságának megőrzése, a foglalkoztatás biztosítása és a családpolitikai eredmények továbbvitele.

Ismerős érvelés

Sifter Rózsa főispán arról beszélt, hogy a vármegyei elnevezéssel a magyar államigazgatás visszatért a történelmi hagyományokhoz (történetesen pont ezt mondta V. Németh Zsolt a vármegyékről: „Most állt helyre a történelmi folyamatosság!” 2023. January 02. 14:34 V. Németh Zsolt Vas vármegyei képviselő is). 2013-ban, a járások visszaállításával már történt egy hasonló lépés, ennek eredményeként az aprófalvas Zalában is elérhetővé váltak az államigazgatási szolgáltatások - tette hozzá.

Dübörög a hadiipar

Palkovics László, a ZalaZONE-t is működtető Széchenyi István Egyetemért Alapítvány elnöke, az N7 Nemzeti Védelmi Ipari Innovációs Holding Zrt. vezérigazgatója arról számolt be, hogy Zalaegerszeg északi ipari parkjában idén elindul a Rheinmetall harcjárműgyárában a termelés. Elkészül a Bosch járműipari kutató-fejlesztő központja, és újabb beruházások indulnak a tesztpályán is.

Jelezte továbbá, hogy Zalaegerszeg high-tech mivoltát újabb hadiipari és járműipari fejlesztések erősítik majd. Tervezik azt is, hogy egy megújuló energiaforrások hasznosítására épülő erőművet építenének, ami nemcsak a tesztpályát és a környező ipari parkot, de részben a zalai vármegyeszékhelyet is ellátná energiával.

A polgármester sok milliárdos fejlesztésekről beszélt

Balaicz Zoltán (Fidesz-KDNP) polgármester az idén megvalósuló beruházásokat sorolva elmondta: hamarosan átadják a Magyar Posta új logisztikai központját, többmilliárd forintos beruházással, 90 munkahelyet teremtve új üzemcsarnokot épít a Europtec Kft. Mintegy 150 új álláshelyet teremt a callcentereket működtető Binax CC Kft. is ebben az esztendőben.

A városban hazai és európai uniós forrásból összesen 13,8 milliárd forint értékű beruházások zajlanak jelenleg, többek között a városi intézmények energetikai korszerűsítése.

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz forrásaiból további mintegy 7 milliárd forint értékű fejlesztések indulnak az év során, amelyek révén sokkal energiahatékonyabban, takarékosabban működő intézményrendszert tud fenntartani a város.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság