A semmibe vezet a Zanat felé tartó bicikliút, erről a helyszínen győződtünk meg. Pontosabban az elkerülő útba, amin átvezetve elvileg Zanatig tartana. Viszont nincs folytatása, a nagy körforgalomnál is csak befelé van kerékpártút, tovább nincs.
Pedig a szeptemberi közgyűlésen a képviselők módosították az erről szóló szerződést, gyakorlatilag elfogadták, hogy egy szakasz már elkészült, és így enyhítettek a szankciókon, amiket az építésre kötelezett vállalkozással szemben hoztak évekkel ezelőtt.
A történetről már beszámoltunk
Hosszú huzavona után elkészül a zanati kerékpárút, és beépülhet a szombathelyi Tescóval szemközti terület 2017. August 23. 08:26 . Egy vállalkozás még 2008-ban befektetési céllal vásárolt területet a Tescóval szemben, az elkerülő út túloldalán, és kérte annak belterületbe vonását, mert csak akkor építkezhet rajta. A területhez nem vezetett út, így az önkormányzat kötelezte a vállalkozást annak, és a Zanatot a Zanati úttal összekötő kerékpárút megépítésére.
Hogy nyomatékot adjon a kérésnek, az önkormányzat jelzálogjogot jegyeztetett be az ingatlanokra azzal, hogy azt leveszi, ha a vállalkozó teljesíti a feltételeket. Plusz 50 milliós óvadékot is kért, amit a vállalkozás el is helyezett egy bankszámlán. 2011-ben aztán a bicikliút megépítésének határidejét 2018. májusig meghosszabbították.
A elkerülő útig 2015-ben el is készült a kerékpárút, aminek burkolata már meg is repedezett
Bő két hónapig bírta a zanati kerékpárút 2016. February 11. 13:31 . A következő évben az óvadékot az önkormányzat a felére, 25 millióra csökkentette, de a jelzálogjog maradt. Most, szeptemberben az önkormányzat eltörölte a jelzálogjogot a terület egy részéről, azzal, hogy a továbbra is jelzálogjoggal terhelt rész értéke fedezi a kerékpárút építésének befejezését.
Aminek jelenlegi helyzetét galériánkban megnézheti.