Üdv! Írjátok már egy cikket legyetek szívesek, hátha az illetékesekhez is eljut, hogy szerintük a Tescónál lévő 'közlekedés' rendben van-e...
– írta még 11 óra tájékában egy dühös olvasónk, egy betelefonáló úrtól pedig megtudtuk, hogy a nap elején még rendőrt sem küldtek ki, hogy irányítsa a forgalmat.Jelentjük, hogy a Csaba utcától a Tescóig vezető szakaszon végig áll a kocsisor, épphogy csak hangyányit tudnak haladni a bosszankodó sofőrök. A munkálatok miatt kétirányúsították a dupla sávot, a körforgalomban pedig egy rendőr próbálja irányítani a forgalmat. Körforgalomtól körforgalomig áll a sor.
Egyébként – ahogy azt még május végén megírtuk – információink szerint július végén már lámpák irányítják majd a forgalmat a kereszteződésben. A tervben pedig az is szerepel, hogy összehangolják majd az új lámpákat a Zanati úti lámpákkal.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!