A Magyar Kultúra Napját ünnepelte január 21-én Szentgotthárd. A Refektóriumban tartott ünnepségen idén a Zaporozsec zenekart tüntették ki a város közművelődéséért végzett munkájukért.
Huszár Gábor polgármester ünnepi beszédében nemcsak a jelen érdemeit méltatta, hanem előre is tekintett: felidézte a 2026-os év kulturális évfordulóit – többek között Csukás István, Zelk Zoltán és Berzsenyi Dániel jubileumait –, és megemlékezett a magyar zene és történelem nagyjairól, II. Rákóczi Ferenctől Bartók Béláig. Külön köszönetet mondott a város közművelődési szakembereinek, pedagógusainak és alkotóinak, kiemelve a tavalyi Brenner 70 programsorozat példás közösségi összefogását.
A Szentgotthárd Közművelődésért Díjat a város önkormányzatának képviselő-testülete a Zaporozsec zenekarnak adományozta a magyar könnyűzenei életben elért sikereik, valamint a város jó hírét öregbítő tevékenységük elismeréseként.
A méltatásban felidézték a zenekar 2004-es indulását is: Varga Bence, Papp Dávid és Hoffmann Máté – később Balaton Gergellyel kiegészülve – szentgotthárdi fiatalokként alapították meg a formációt. A Zaporozsec azóta országos ismertségre tett szert, Fonogram-díjat nyert, slágereik – mint a „Buborék” vagy a „Lamour Toujours” – pedig a legnagyobb hazai fesztiválok és klubok állandó szereplőivé tették őket. A zenekar mindeközben megőrizte szoros kapcsolatát szülővárosával, amely most méltó módon ismerte el munkásságukat - derült ki a város honlapjáról.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!