Az esemény ami egy baráti beszélgetésből indult Gáspár Sándor szervezésében, eredeti időpontja szerint Augusztus 19-én esős időjárás miatt meghiúsult, pedig az érdeklődés hihetetlen nagy volt.
A közösségi portálon már ezer felett volt az érdeklődők száma. Ennek ellenére az új időpontban az esőnapon, szeptember másodikán alaposan eltűnt a lelkesedés, hiszen mindössze tízen vettek részt a találkozón.
Ennek ellenére a hangulat, jókedv, a zokniba tűrt nadrágszár, a csíkos hosszú szárú, a virágmintás zokni, a strandpapucs, a kínai és a felemás szandi is mind mind megjelent a minifesztiválon.
A cikk még nem ért véget, a folytatást és a további képeket ide kattintva találja.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!