A Magyar Nemzeti Múzeum - aminek lépcsőin állt korábban Petőfi (még korábban: Petrovics), később napidíjas tapsoncok - úgy döntött, hogy még időben hozzálát a magyar történelem emlékeinek megőrzéséhez.
Mondjuk ki elvtársak, hogy ez progresszív gondolat, mindjárt a jövő elébe vágunk, főleg, ha a múlt megőrzése a cél.
A muzeológusok sokat törték a fejüket, majd jó döntést hoztak. Elkérték a miniszterelnöktől a hátizsákját!
Természetesen Orbán Viktorban van annyi jó érzés és kulturáltság, hogy azonnal odaadta a tatyót, gondolom kiürítve, és még az asszony is átmosta szivaccsal, jobb, ha tisztán kerül a nemzet birtokába a zsák.
Viktor, gondolom, sajnálta, hisz mindig ott lógott a vállán, ha a nemzet ügyeiben járkált, és még az se zavarta, hogy hülye bölcsészek egy korszak szimbólumát vélték benne felfedezni. A csodálatos hátizsák, mint a mesében, hiába raksz bele több mázsa krumplit, még is fér bele stadion, vagy magánnyugdíjpénztár, hogy földről, jó nagy, fekete és zsíros földekről most ne is beszéljünk.
Tehát, szakmailag valóban jól döntöttek a történészek és muzeológusok, amikor nem a személyt balzsamozták be, hanem annak egy mindennapi és személyes munkaeszközét, amely látszólagos kicsisége ellenére is képes a magyar nemzetgazdaság GDP-jét eltüntetni.
A műtárgy díszítései a kor jellemzőit mutatják. Rajzfilmfigurák, viccesek, trükkösek, a varrások is színesek, vagyis passzolnak tulajdonosuk gyermeki lelkével. Anyaga örök, vagyis műanyag szálakból fonták apró kicsi kínai kezek, persze, ez az eredeti kínai, nem a másolt kínai. A zsák esztétikai jelentése szép: aki hordja, ember, és mégis a szíve mélyén gyermek.
Annyira fellelkesültem a szinkron történettudomány magyar változatán, hogy végzett történészként javasolnék további megőrzésre tárgyakat.
Deutsch Tamás fülbevalóját remélem még őrzi, legalább is azt ígérte, amikor levette. Széles Gábor gravitáció kapcsolója akkor is a magyar népet illeti, ha nem működik. Lázár János lézeres blokkolóját megcsodálhatnák a hetedikesek egy fizikaóra keretén belül. Gondolom, nem lehet probléma egy vak komondor kitömése, ahogy Selmeczi Gabriella, mint sétáló object, már most a nemzet rendelkezésére állhatna.
Az a baj, én mindig a rosszra gondolok, és ezért van bennem pesszimizmus. Mi van, ha a múzeum dolgozóit nem világosítják föl a hátizsákra vonatkozóan, és a raktárban egy idő után hasznosítják saját használatra? Mobil, papír zsebkendő, francia kulcs, csoki simán elfér benne. Amerikában a magyar koronát is próbálgatták az elnöki titkárság dolgozói, mielőtt visszaadták nekünk. Vagyis fontos lenne, ha a Magyar Nemzeti Múzeumban a TEK-től valakit kirendelnének 24 órás őrzésre.
A népemet szolgálom.
