Nemhogy ellépett volna a szakadék széléről, de páros lábbal le is vetette magát a mélybe a magyar deviza - hívta fel a figyelmet a Pénzcentrum.
Fél 10 előtt nem sokkal már 359,67-ig gyengült az euróval szemben.
De egyébként sem indult túl jól a magyar fizetőeszköz napja: végig 355 közelében járt az euró, ami csak az elmúlt egy hétben közel 5 százalékos zuhanást jelent. A lap szerint piac egyértelműen ideges, nagy a volatilitás a forint esetében is, de ugyanez elmondható a legtöbb feltörekvő piaci devizáról.Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!