Három embert vettek őrizetbe tegnap, a NAV azzal gyanúsítja őket, hogy illegális úton, egy biztosításközvetítő cég adatbázisából kilopott adatokkal akartak kamupártokat szervezni, és ezek segítségével több százmillió forint támogatáshoz jutni a választásokon - írja a hvg.hu. Az ügyben még egy, szabadlábon vélő embert is gyanúsítanak.
Meg akarták ismételni a 2014-es történetet
Közben a Kiskunhír információi alapján szerdán Zuschlag János volt szocialista politikust is őrizetbe vették, a Blikk úgy tudja, a kamupártok szervezése miatt.
A NAV nem mondott neveket, de az ügyről annyit közölt, hogy a gyanúsított négy ember különböző személyeket keresett meg, hogy a kamupártok nevében induljanak, a jelöléshez szükséges fejenkénti 500 ajánláshoz a személyes adatokat viszont illegális úton szerezték meg - egy hacker egy biztosításközvetítő cég adatbázisából szerezte meg csaknem kilencezer, választójoggal rendelkező személy adatait.
Zuschlag a Vas megyei fiktív tagbeléptetési botrányban is vitézkedett
Zuschlag János 1998 és 2004 között volt az MSZP országgyűlési képviselője. 2011-ben letöltendő szabadságvesztésre ítélték, mert 2003-ban több társával ellenőrizhetetlen módon költöttek el baloldali szervezeteknek juttatott több mint 70 millió forint közpénzt. Hat évet kapott, de addigra hármat már előzetesben töltött, így az ítélet után további három évig kellett börtönben maradnia, 2013-ban szabadult.
Zuschlag tevékenyen vett részt a bő tíz évvel ezelőtti, Vas megyei MSZP-s tagbeléptetési botrányban Zuschlagék valóban fiktív szoci tagokat léptettek be Vasban 2008. October 21. 16:02 , aminek következtében újra kellett szervezni a párt helyi csoportjait. Fiktív tagokat léptettek be a párt csepregi és kőszegi szervezetibe, és ezzel azt akarták elérni, hogy átvehessék az irányítást a megyei szervezet felett, és ők dönthessenek a képviselőjelöltekről. Zuschlagot egyébként már korábban, egy, a holokauszttal viccelődő beszólása miatt kizárták a pártból.
Szabadulása után azt állította
Zuschlag: 50 milliót adott az MSZP, hogy lépjek vissza 2014. March 07. 09:03 , hogy az MSZP 50 milliót ajánlott neki, hogy ne induljon a kiskunhalasi önkormányzati választásokon, 2014-ben már részt vett a kamupártok szervezésében. 2016-ban, a tanártüntetések szervezőjéről, Pukli Istvánról állított valótlanságokat
Saját videóját hamisította meg a köztévé, hogy lejárassa a tanártüntetések egyik vezérszónokát 2016. March 04. 08:41 az M1-en.
2014-ben rengeteg kamupárt indult a választásokon, és összesen közel hárommilliárd forintnyi kampánytámogatást vettek fel az államtól. Többségük ellen eljárást indítottak a hatóságok, mert nem tudtak elszámolni a kampánypénzekkel, köztük két vasi kamupárt ellen is
Leáldozott a magyarországi kamupártoknak? Két vasi kispárt került a hatóságok célkeresztjébe 2015. December 10. 11:31 . Egyikük, az Új Magyarország Párt kapcsán itt is felmerült Zushlag János neve.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!