Hírek rovat
Igen a zárszámadásra
Az Országgyűlés elfogadta a tavalyi év zárszámadását. 207 képviselő szavazott igennel, 160 nemmel, hárman pedig tartozkodtak.
Elhunyt Ken Kesey
Meghalt a Száll a kakukk a fészkére című híres regény írója, Ken Kesey. A 66 éves író halálát a súlyos betegségével összefüggő komplikáció okozta. Az író leghíresebb regénye 1962-ben jelent meg, s Milos Forman rendező készített belőle világhírű filmet.
Tálib atomfegyver?
Az orosz hírügynökségek azt jelentették, hogy az orosz katonai szakértők szerint komolyan kell venni Oszama bin Laden fenyegetését, mely szerint az afgánoknak van atom és vegyi fegyverük, melyet, ha kell, be is vetnek. Az oroszok úgy vélik, ha Pakisztánban destabilizálódik a helyzet, akkor nem lehet tudni, hogy a pakisztáni atomfegyverek feletti irányítást megkaparinthatják a tálibokkal szövetkező katonai vezetők.
A legbiztonságosabb vasi falu
A megyei közgyűlés felhívására kilenc település, köztük két város Répcelak és Vasvár adta be pályázatát. A megye kétszázezer forinttal jutalmazta a püspökmolnáriak beadványát. Ők azért győzhettek a versenyben, mert nyolc éve működik polgárőrség a faluban, egy év alatt felére csökkent a bűncselekmények száma. A pénz mellett a dicsőség is az övék: a falu határát jelző tábla alá kihelyezik a "megye biztonságos települése" feliratú táblát.
Új sírban a szovjet katonák
Szombathely belvárosában, a Pelikán-parkban nyáron exhumáltak 63 szovjet katonát, akiket pénteken megemlékezés keretében temettek el a Jáki úti temetőben. A második világháborúban elesett szovjet katonák földi maradványait azért szállították át a Jáki útra, mert ott található a Hősi Temető, amelyet 1923-ban nyitottak meg. A sírkertben magyar katonák mellett szerb, olasz, német, montenegrói, és most már orosz katonák síremlékei találhatóak.
Szent Márton-napi Országos Nagyvásár a Múzeumfaluban
Ahogy az már lenni szokott, az ország minden részérol, sot külföldrol is szép számmal érkeznek majd árusok a Szent Márton-napi vásárra, amelyet a hétvégén rendeznek meg a Vasi Múzeumfaluban. A vásárlátogatók az állandó kiállítások mellett betekintést nyerhetnek a különbözo kézmuves muhelyekbe, kipróbálhatják ügyességüket a céllövöldében, a tökverésben, töklámpás-faragásban vagy akár még lúdnyak-szakításban is. A közönség szórakoztatásáról többek között a paThalia Társulat, a Gencsapáti Néptáncegyüttes, a Boglya Zenekar és a Hétrét Együttes gondoskodik.
Éjszakai kéjgyilkosság
A rendőrök megtalálták a csütörtök esti oladi kéjgyilkosság feltételezett elkövetőjét. A péntek reggel felfedezett áldozat, valamint a helyszín árulkodó volt: lemeztelenített, szétvert fejű, megfojtott nő egy sötét parkban, vagyis a tettes szexuális együttlét után vagy közben végzett áldozatával. A Nagy László utcában, a Mazsola nevezetű krimóba vezettek a nyomozás szálai. Az áldozatnak - egy 40 éves nőnek, aki gyakori vendég volt a kocsmában - a kabátját megtalálták a kocsma teraszán. A személyzet is emlékezett arra, hogy csütörtökön az asszony és az egyik vendég, aki szinte végig itta az egész délutánt, késő estére igen csak összemelegedett. Olyannyira, hogy bár a nőnek van egy élettársa és tőle egy gyermeke, mégis kiment a 23 éves fiúval. Arról, mi is történt a sötétben, már csak a gyanúsított beszélhet. Annyi bizonyos, hogy késő estig együtt voltak, majd a játszótéren érte a tragikus végzet a nőt. A rendőrök a lakótelepen megtalálták, és őrizetbe vették a fiatalembert, aki a Nyugat információi szerint nem tanúsított ellenállást, s az elétárt bizonyítékok hatására beismerő vallomással könnyített lelkén.
Kéjgyilkosság Szombathelyen?
Ma (pénteken) reggel a fél nyolc körül a munkába igyekvők tettek bejelentés a rendőrségen, hogy egy lemeztelenített női holtest fekszik az Oldai lakótelepen, a Nagy László utcai háztömbök mellett lévő játszótér egyik padján. Mint Ökrös Attila, a megyei rendőrség szóvivője elmondta, a 30-40 év körüli hölgynek a felső ruházata fejére volt húzva. A nadrágját is lehúzták, az egyik cipője sem volt a lábán. Mindezek alapján nem zárható ki, hogy szexuális indíttatású gyilkosság történt. Biztosabbat azonban majd csak az orvosszakértői vizsgálat után tudnak mondani.