Bíróság elé állnak Kercaszomor elöljárói
A Körmendi Városi Ügyészség vádat emelt T. Sándor volt kercaszomori jegyző és K. Antal, a falu egykori polgármestere ellen. Az ügyészség szerint a volt elöljárók sikkasztottak. A háttérben régi viszály áll, s az ügy akkor pattant ki, amikor a képviselő-testület három hölgy tagja feljelentette a polgármestert és a jegyzőt. A vádirat szerint a polgármester, aki egy kisszövetkezet elnöke is, jogtalanul kapott 400 ezer forint vissza nem térítendő támogatást, illetve egymillió forintnyi kölcsönt. A vád szerint a testület akarata ellenére megvalósuló kölcsönügyletben a jegyző is segédkezett. A tárgyalás várhatóan a jövő év elején a Körmendi Városi Bíróságon lesz.