2001. augusztus 03. 04:52
módosítva:
2001. augusztus 03. 04:52
Az SZDSZ elnöke azzal számol, hogy Demszky Gábor, a párt budapesti főpolgármestere vezeti majd a fővárosi listát a jövő évi országgyűlési képviselő-választásokon, bár erről, mint mondta, hivatalos döntés még nem született. Kuncze Gábor pénteken rámutatott: az SZDSZ számára egyértelmű, hogy a jövő évi önkormányzati választásokon Demszky Gábor lesz a párt budapesti főpolgármester jelöltje. - Érdekes, hogy az MSZP-ben miért vetődik fel ez a kérdés - mondta, arra utalva, hogy a szocialisták egyes személyiségei kijelentették: nem támogatják Demszky Gábor újbóli megválasztását. Kuncze Gábor ehhez hozzátette: "nyilván azzal a szokásos MSZP-s problémával állunk szemben, hogy túl sokan vannak az önjelöltek, akik igyekszenek magukat már előre pozícionálni". A szabaddemokrata pártelnök közölte: több mint száz választókörzetben eldőlt, hogy ki lesz a Szabad Demokraták Szövetségének a jelöltje. Az ellenzéki párt ütemezése szerint szeptember végéig lezárják az egyéni választókerületi jelöléseket, október végéig megállapítják a megyei listákat, és decemberre készül el az országos lista. Az SZDSZ elnöke szerint a MIÉP egyes megnyilvánulásaiban "a történelem szemétdombjáról előkotort fasizmus szokott dörömbölni a magyar demokrácia ajtaján." Megjegyezte: a MIÉP legutóbbi, a Fradi labdarugó csapatának megvételével kapcsolatos nyilatkozatai felvetik azt a kérdést is, hogy alkotmányosan működik-e a párt. Kuncze Gábor elmondta: véleménye szerint a legfőbb ügyésznek hivatalból meg kellene kezdenie ennek a vizsgálatát, és adott esetben a bírósághoz kellene fordulnia. - Tűrhetetlennek tartom a XXI. század Magyarországán, hogy ilyen hangot üthessen meg a magyar politikában egy parlamenti párt - fogalmazott az SZDSZ elnöke, majd hozzátette: a miniszterelnök és az igazságügy miniszter felelősségét látja abban, hogy ez a folyamat eddig eljutott. Magára valamit adó demokratikus politikus nem teheti meg, hogy amikor ilyen vélemények hangzanak el, akkor hallgat, vagy mellébeszél - fejtette ki. A kétkamarás parlament felállításának gondolata kapcsán Kuncze Gábor leszögezte: nem kedveli, amikor olyanok támogatják ezt az ötletet, akik egyébként nem fordítanak kellő figyelmet az érdekegyeztetésre, akik nem biztosítanak kellő lehetőségeket a civil társadalom részére, és akik nem képesek egyenlőségjelet tenni a különböző egyházak közé. A kisebb létszámú parlament ügyére kitérve jelezte: az SZDSZ már 1993-ban javaslatot tett a kisebb törvényhozás létrehozására. Úgy vélekedett: ha a választások utáni hat hónapban nem döntenek erről, akkor a következő választásokig "elveszik az esély, hogy erről döntés szülessen". AZ SZDSZ szerint 250-300 fő közötti parlament lenne az ideális. A rendkívüli országgyűlési ülésnap összehívásának kezdeményezése kapcsán a szabaddemokrata pártelnök kijelentette: Áder János házelnök nem tehet mást, mint hogy összehívja az MSZP és az SZDSZ által kezdeményezett ülést. Ha nem így történik, az azt tanúsítja, hogy milyen a Fidesz demokrácia-felfogása, mennyire nem érdeklik őket a törvények - fogalmazott az ellenzéki párt vezetője, s emlékeztetett rá, hogy az előző ciklusban a 72 százalékos kormánytöbbség, a vonatkozó szabályozások betartásával eleget tett az ellenzék ilyen irányú indítványainak.