Hírek rovat
Székely (is) a mentelmi jogának felmentését kéri
Székely Zoltán a parlament mentelmi bizottságát saját mentelmi jogának felmentését kéri, jelentette be a kisgazda pártból pénteken kizárt országgyűlési képviselő, akit csütörtökön húszmillió forint átvételekor tetten értek. Bánk Attila, az FKGP frakcióvezetője a hét végén úgy nyilatkozott, hogy péntek délelőtt óta nincs Székely-ügy, majd hozzáfűzte: ami ezután következik, az nem politikai, hanem büntetőügy.
Oroszország is közvetít
Moszkva is kész részt venni a hétfőn, Egyiptomban kezdődő közel-keleti csúcson, jelentette be az orosz külügyminiszter. Mint ismeretes, Jasszer Arafat és Ehud Barak a hét elején ülnek tárgyalóasztalhoz az észak-afrikai országban.
Orbán az uniós csatlakozásról
Az Európai Unióval szemben nem lát semmiféle alternatívát Orbán Viktor magyar miniszterelnök, aki ezt egyik nyilatkozatában mondta szombaton. A politikus hozzáfűzte, a csatlakozás elhalasztása nem jelenti a világvégét. Az EU-n kívül is van élet, most is élünk, mondta a miniszterelnök, aki 2003-ban tartja lehetségesnek hazánk uniós csatlakozását.
Földcsuszamlás Svájcban
A heves esőzés után földcsuszamlás történt Svájcban. A katasztrófában hárman haltak meg, és többen eltűntek. A sárfolyam több házat elsodort az olasz határ közelében. A helvét kormány mozgósította a hadsereget, a polgárőrséget és a tűzoltóságot.
Arafat és Barak tárgyal
Jasszer Arafat és Ehud Barak úgy döntött, hétfőn Egyiptomban tárgyalóasztalhoz ülnek egymással. A tárgyaláson a közvetítők azt szeretnék elérni, hogy megszűnjenek a palesztin-izraeli erőszakos cselekmények.
Haladás-Dunaferr bajnoki labdarúgó mérkőzés (0-0) 1:1 Góllövők: Nelio, Zavodzky.
Haladás-Dunaferr bajnoki labdarúgó mérkőzés (0-0) 1:1 Góllövők: Nelio, Zavodzky.
Krutzler junior Európa bajnok
A szombathelyi súlyemelőnő, Krutzler Eszter szép sikereket ért el a rijekai junior Európa bajnokságon. 63 kilogrammban szakításban (90 kg), lökésben ((110 kg), és az összetettben is (200 kg) aranyérmet szerzett.
Áfa-csalási ügybe keveredett egy szombathelyi képviselő
A Világgazdaság című folyóirat szerint az évtized egyik legnagyobb áfacsalását követte el Varga Tamás, a Fidesz volt gazdasági tanácsadója irányításával egy cégcsoport: 1996 és 1999 között mintegy 2 milliárd forint áfát igényeltek vissza hamis számlázással. A számlázást számítógéppel modellezték, s ehhez beruházásokat szimuláltak. A számlázásban részt vett a szombathelyi Raszter-Alp Kft., melyet Sákovics Csaba, a Fidesz szombathelyi önkormányzati képviselője, a kommunális ügyekért felelős tanácsnok vezet. Vonatkozó anyagok:A Fidesz volt gazdasági tanácsadója és társai modellezték a hamis számlázást - A visszaigényelt áfák nem nőnek az égig (Világgazdaság 2000. október 12.) Fiktív számlák nyomában (Magyar Nemzet, 2000. október 11.)
Clinton békít
Bill Clinton amerikai elnök csütörtökön gyakorlatilag egész nap megbeszéléseket folytatott telefonon a közel-keleti válságban érintett, vagy a felekkel szorosabb kapcsolatban álló külföldi vezetőkkel, de úgy tűnik, eredménytelenül. Clinton erőfeszítése a rámalláhi lincselés nyomán most elsősorban arra irányult, hogy meggyőzze Jasszer Arafat palesztin vezetőt: a palesztinoknak be kell szüntetniük az erőszakos cselekményeket.
Biztonsági Tanács: nincs rendkívüli ülés
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa pénteken aggodalmát fejezte ki a közel-keleti erőszakos cselekmények miatt, de elutasította a palesztinok által követelt rendkívüli ülést és a gyors határozathozatalt, amellyel kapcsolatban az Egyesült Államok vétót helyezett kilátásba. Martin Andjaba, a BT namibiai soros elnöke a csütörtöki zárt ajtók mögötti megbeszélések után közölte, hogy a testület, bár aggasztónak tartja a helyzetet, egyelőre nem tesz konkrét lépéseket.
Lebukott a képviselő
Kizárták az FKGP parlamenti frakciójából Székely Zoltán országgyűlési képviselőt. Ezt maga az érintett honatya közölte a képviselőcsoport pénteki rendkívüli ülése után. A Fővárosi Ügyészség Nyomozó Hivatal az ORFK szerveivel együttműködve csütörtökön a délutáni órákban tetten érte Székely Zoltánt 20 millió forint vesztegetési pénz átvételekor. Székely Zoltán elmondta: a képviselőcsoport vezetősége azzal indokolta kizárását, hogy "így a frakciónak nem kell mosakodnia." Torgyán József pártelnök pénteken délelőtt az üggyel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy "ilyen ocsmány bűnügyekkel senki sem hozhatja hírbe az FKGP-t."
Visegrádi négyek találkozója
A csehországi Karlovy Varyban pénteken délelőtt megkezdődött a visegrádi négyek kormányfőinak tanácskozása. Milos Zeman, Orbán Viktor, Jerzy Buzek és Mikulás Dzurinda a délelőtti plenáris ülésen értékelték a felújított visegrádi csoport másfél éves tevékenységét, valamint megvitatták a közép-európai régió időszerű problémáit. A politikusok később véleményt cseréltek az Európai Unió bővítési folyamatának jelenlegi állásáról.
Drága olimpia
A sydneyi olimpia és paralimpia összköltsége 3,5 milliárd ausztrál dollár, és Új-Dél-Wales állam adófizetői ennek több mint a felét állták, jelentette be csütörtökön az ausztrál kormány. A hatalmas összeg jelentős részét az olimpiai létesítmények építése és felújítása, valamint egyéb infrastrukturális beruházások emésztették fel.
Újra drágult az olaj
A londoni nemzetközi olajtőzsdén csütörtökön délelőtt 32 dollár közelébe emelkedett a Brent könnyűolajfajta hordónkénti ára, miután Irak olajexportjának leállításával fenyegetőzött, ha az ENSZ nem hajlandó euróban átutalni számára az olajexport ellenértékét.
Feloldott szankciók
Az Európai Unió után az amerikai kormány is minden bizonnyal feloldja a Jugoszlávia elleni olajembargót és a repülési tilalmat, és a szankciók megszüntetését hamarosan bejelenti, közölte a Fehér Ház illetékese. Viszont továbbra is érvényben marad a Slobodan Milosevic és hívei elleni szanciókör.
Életszínvonal és reálbér-emelkedés
A kétéves büdzsé 3,5-4 százalékos életszínvonal és 4-5 százalékos reálbér-emelkedést tervez, amellyel Magyarország elkezdi a felzárkózást az Európai Unió szintjéhez, jelentette be Járai Zsigmond pénzügyminiszter csütörtökön az Országgyűlés költségvetési bizottságának ülésén. A pénzügyminiszter szerint a költségvetési javaslat feszültségpontja az idei inflációnak 2-3 százalékkal magasabb mértéke.