Kinek van Arculata?
A honvédelmi miniszter pontos kimutatást készíttet arra vonatkozóan, hogy az Arculat Kft. milyen, a szaktárcát a NATO-csatlakozás kapcsán bemutató cikkeket helyezett el a sajtóban. Szabó János szerdán Budapesten újságíróknak elmondta, hogy most rendelte el az átutalások összegét is tartalmazó kimutatás elkészítését. Az Arculat Kft. ügye akkor került napvilágra, amikor Szokolay Zoltán, a szaktárca volt szóvivője az RTL Klub vasárnapi hírműsorában úgy nyilatkozott, hogy a kisgazda pártelnök utasítására váltották le három héttel kinevezése után, mivel helytelenítette a tárca havi 800 ezer forintos átutalását a Torgyán József főszerkesztése alatt működő Kis Újságnak. A minisztérium ezzel szemben azt állította, hogy a tárca, a szabályoknak megfelelően, nem nyújt anyagi támogatást sem a Kis Újságnak, sem más újságnak, hanem a kiadói és reklámtevékenységgel foglalkozó Arculat Kft.-vel áll vállalkozási szerződéses viszonyban a honvédelmi ágazattal és a honvédséggel foglalkozó sajtóanyagok megjelentetése érdekében. Szabó János arra a kérdésre, szerinte nem vet-e fel etikai aggályokat az, hogy egy kisgazdapárti minisztérium egy kisgazdapárti céget bíz meg ilyen feladattal, kijelentette: én nem egy kisgazdapárti céget, hanem egy társaságot bíztam meg, ő vállalkozott valamire, én pedig nem adományt adok ezért, hanem vállalkozási díjat fizetek. A miniszter állítása szerint az újságíróktól tudta meg, hogy az Arculat Kft. kisgazda tulajdonban van.