Hírek rovat
Marad a kánikula, de jöhet egy-két hidegzuhany is
Akár 36 fok is lehet, így a hőségriadó továbbra is érvényben van.
4
A „háztartások anyagi jóléte” mutatóban csak Bulgária van mögöttünk az Unióban
Az Unión belül kilenc országban volt az egy főre jutó AIC az uniós átlag felett.
6
Közmeghallgatás Gödön - üzenetrögzítővel
A kérdésekre, észrevételekre az illetékesek június 26-án, hétfőn élő Youtube-közvetítésben fognak válaszolni.
3
A Magyar Honvédség tagjainak fokozott igénybevételre, gyakorlatokra, kiképzésekre kell számítania
Valamire nagyon készül az Orbán-kormány, már életbe is lépett a katonákat érintő rendelet.
3
A gatyánkat is adóra fizettük tavaly
Mindez a béremeléseknek és a drasztikus mértékű inflációnak köszönhető, ami a fogyasztás árát is megdobta.
18
Nincs megállás, Szijjártó bejelentette: újabb kínai akkumulátorgyár épül Magyarországon
Mintegy 520 milliárd forintos óriásberuházással 900 új munkahelyet hoz létre a kínai Huayou Cobalt, amely Ácson építi fel első európai üzemét, ahol katódot fog gyártani elektromos akkumulátorokhoz – jelentette be a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán.
6
Az oroszok két magyarországnyi területet aknáztak alá – lassan halad az ukrán ellentámadás
Zelenszkij: "Vannak, akik azt hiszik, hogy ez egy hollywoodi film, és azonnali eredményeket várnak, ám ez nem az”.
2
Dohányboltot akart kirabolni Sárváron, három évet kapott
Nem sikerült a rablás, így "kísérleti szakaszban" maradt. Nem érte meg.
3
Úgy látszik, lassan végleg eltűnik a Covid-19 Magyarországról
A múlt héten két beteg hunyt el a járvány következtében, ugyanakkor 6 millió 422 ezer a beoltott és már csak 47 az új fertőzött.
3
Ömlik a gáz Kemenesmihályfán, munkagép rongálta meg a vezetéket
A Hunyadi János utcában történt a baleset.
2
Lezuhant egy magyar katonai helikopter Horvátországban – ketten meghaltak
A magyar fegyveres erők helikoptere éppen egy kiképzésen vett részt.
Szigorú büntetést kapott a Vas megyei betörő
Majdnem két évet kapott egy félmillió forintos lopásért.
Alapjaiban változhat meg a 2-es típusú cukorbetegség kezelése
Sokak számára fontos közleményt adott ki a Semmelweis Egyetem.
7
Gyakorlatok, kiképzések - Mire készül a Magyar Honvédség?
Közleményt adott ki a Honvédelmi Minisztérium.
Nem várt tárgyak bukkantak elő egy Zala megyei kertben
100 méteres körzetben kellett elrendezni korlátozásokat.
Összeütközött két személyautó az M85-ös autóúton
A forgalom irányítás mellett egy sávon halad Enese közelében.