Az egyházak a népszámlálásról
A katolikus, a református és az evangélikus egyház, illetve a zsidó felekezet a napokban felhívást intéz az állampolgárokhoz, kérve, hogy a februári népszámláláskor nyilatkozzanak vallási hovatartozásukról. A Magyar Katolikus Egyház a jövő hét közepétől összességében több mint egymillió képeslapon juttatja el felhívását a családokhoz. A testület arra törekszik, hogy a személyes hangvételű lapot, Seregély István egri érsek szavaival, a lehetőség szerint minden katolikus megkapja. - A Magyarországi Református Egyház - elnöksége pénteki döntése értelmében - szintén szórólapokon hívja fel a figyelmet a vallási identitás megvallásának fontosságára - mondta el Csoma Áron zsinati szóvivő. Az egyház emellett rádió- és televízió műsorokban is közzéteszi nyilatkozatát. - A Magyarországi Evangélikus Egyház elsősorban a vallási műsorokban, valamint az egyházi lapokban hozza nyilvánosságra felhívását - mondta Szebik Imre elnök-püspök. A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) felhívása elsősorban napilapokban, hirdetések formájában jelenik meg. A vezetőség a dokumentumban ugyanakkor megerősíti korábbi álláspontját, amely szerint az állampolgárok vallás szerinti bármilyen jellegű nyilvántartását aggályosnak és céltalannak tartja.