Sokkoló rovat
Ittas volt a zarándokbusz által összetört Suzuki sofőrje – 240 ezer forint és eltiltás a büntetése
A Suzukit vezető férfi a balesetben vétlen volt, viszont ittasan és érvényes vezetői engedély nélkül ült a volán mögé.
Megcsúszott és Suzuki elé perdült egy Ford Pósfán
A 86-os főúton tartott Hegyfalu irányába, amikor egy jobbra ívelő kanyarban a sofőr elvesztette uralmát a járműve felett.
1
Igazságügyi szekértő érkezett egy gencsapáti ütközéshez
A felek nem tudták eldönteni, kinek a hibájából történt a baleset.
20 és 18 év fegyházat kaptak a siófoki vállalkozó gyilkosai
Nyereségvágyból elkövetett emberölés miatt jogerősen húsz és tizennyolc év fegyházbüntetésre ítélte csütörtökön a Pécsi Ítélőtábla azt a két férfit, aki 2014-ben megölt és kirabolt egy vállalkozót Siófokon.
Halálos baleset az 53-ason - ez maradt a két autóból
Egy ember meghalt közlekedési balesetben Tompánál csütörtökön reggel, az 53-as főutat lezárták.
15
Újabb baleset a Bolyai-Bartók kereszteződésben - Opel hajtott Renault elé
Személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt a lassan hírhedtté váló szombathelyi Bolyai János utca - Bartók Béla körút kereszteződésében.
Kicsúszott a kanyarban, és fának hajtott Kondorfa és Csörötnek között
Könnyű sérüléseket szenvedett a nő.
Megint lebukott egy férfi rendszámcsere miatt Sárváron
A sárvári rendőrök büntetőeljárást indítottak.
Rommá tört a furgon az M1-esen, amikor belerohant egy teherautóba
Egy ember megsérült a baleset során.
3
Rendőrök ütötték le az idős asszonyt marcangoló kutyát
Vizet adott neki, amputálni kellett a lábát.
Egy nyergesvontató átszakította a szalagkorlátot az M1-esen
A Budapest felé vezető oldal 58-as kilométerszelvényénél.
Elsodorta az autójával a jelzőtáblát Kőszegen - könnyű sérüléseket szenvedett a nő
A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy személyi sérüléssel járó közlekedési balesetről érkezett bejelentés. A rendőrök öt anyagi kárral végződött közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.
1
Csereberélt a rendszámokkal a Vas megyei férfi - 2 év próbára bocsájtás lett a vége
Az Ausztriában vásárolt autót nem helyezte forgalomba, inkább rátette a másik autójáról a rendszámot.
Elkapta a NAV a Vas megyei söröző-tulajdonost, aki ezért összetörte a lefoglalt árut
A NAV lefoglalta a sörözőben tárolt azon szeszes italokat, melyek eredetét a vádlott nem tudta igazolni.