Sport rovat
BL-győztes csapatot vert meg az SZKKA
Erős osztrák ellenféllel játszott döntetlent a klub U19-es együttese.
1
Tízgyermekes családot leptek meg a szombathelyi kézisek
Örökké emlékezetes marad Majtényi Petra 12. születésnapja.
Idén is két napon keresztül küzdöttek az ökölvívók Kőszegen – Ilyen volt a XI. Ostrom Kupa
Összesen három nemzet 31 egyesületének 121 versenyzője szállt szembe egymással 71 mérkőzésen.
Tizenötödik helyen végzett Magyarország a víz alatti rögbi-világbajnokságon
Szlovákiát és Luxemburgot győztük le a helyezésért.
3
Házisárkányok és maratoni evezősök csatája zajlott a Csónakázó tavon
Kint jártunk, hozzuk a képgalériát!
Ikszelt a Haladás Gyirmóton
Az első fordulóban szenzációs Haladás-tábor előtt játszhatott idegenben a zöld-fehér csapat.
Megkezdte a felkészülést a megye egyetlen NB I/B-s kézilabdacsapata
Munkába állt Pődör Zoltán együttese is.
14
Pars Krisztián visszatért másfél éves eltiltása után, és azonnal le is mondta első versenyét
Azt mondta, csalódott, mert arra számított, hogy úgy kezelik, mint egy olimpiai bajnokot.
Visszavágott a Mosonmagyaróvár a tartalékos SZKKA-nak
Tomasevics, Mitrovics és Virág Noémi is hiányzott.
Megvan az utolsó láncszem - kész a Falco kerete
Négyes posztra is megtalálta légiósát a bajnok. Három újabb magyar is aláírt.
Országos BMX bajnokságot rendeznek szombaton Gencsapátiban
Ebben az évben ez lesz az egyetlen ilyen bajnokság.
20
Megvan a Haladás NB2-es licence, indulhatnak a másodosztályban
Az MLSZ tette közzé a hírt ma késő délután.
Bronzérmet szerzett a szombathelyivel felálló kéziválogatott az EYOF-on
Pődör Blankáék négy győzelemmel és egy vereséggel zártak Bakuban.
Rangadóval kezdi a szezont a Falco
Az első fordulóban a Zete érkezik, a másodikban Szegedre utazik a bajnok.