Sport rovat
3
Brutál sima Falco-győzelem
Csak nevében volt rangadó, Medfordék pillanatok alatt kiütötték a Kaposvárt.
1
Megvan az újabb Hosszú-arany Windsorban
Ha Hosszú Katinka ország lenne, akkor is második volna az éremtáblázaton.
Szervezett védekezéssel zárhatjuk sikeresen az évet
Szombaton délután a Videotont fogadja Sopronban a Swietelsky Haladás a 2016-os év utolsó bajnokiján.
1
Gaál Bálint szeretné, ha a Vidi is a Fradi sorsára jutna
Szép idényzáróban reménykedik a Haladás csatára - aztán erősíteni kellene a télen, hogy még feljebb léphessenek.
1
Mindenki a tévé elé! A szombathelyi Barta Márton ma ismét Windsorban csobban!
A Vízmű SC úszója az első Vas megyei, aki felnőtt világbajnokságon úszik.
Budapest második körös pályázati anyagát is elfogadta a NOB
Ez azt jelenti, hogy a magyar főváros benyújthatja a harmadik pályázati dossziéját is jövő februárban.
Hosszú ismét behúzott két aranyat, és ezzel sporttörténelmet írt
A magyar klasszis vezeti a rövidpályás világbajnokságok női örökranglistáit.
Továbbra is mélyrepülésben a Egis Körmend
Ugyan csak három ponttal volt jobb a végelszámolásban a Kecskemét, de ez csak az acélos vasi hajrának volt betudható.
Otthonában verte a listavezetőt az SZKKA
A szombathelyi kézilabdás lányok egy ponttal voltak jobbak a Vasasnál.
Sikeres volt a kilencedik Student Comfort kézilabda torna
40 utánpótlás csapat küzdött meg Szombathelyen.
Ott jártunk, ahol a Királlyal és Parssal felálló védelem gólt kapott
Tehát a Bercsényi iskola új pályájának avatásán.
6
Sikkasztott a szombathelyi Dobó SE volt könyvelője, vádat emeltek ellene
Az egyesület elnökének aláírását is hamisította, összesen húszmilliót sikkasztott.
A Fradit kapta a Viktória a kupában
Az egyik legnehezebb ellenfelet sodorta Fortuna a szombathelyi focicsapat útjába.