Hihetetlenül nagy iram, sok gól, rohanás kosárvégű botokkal a kézben. Így lehetne röviden jellemezni ezt a Magyarországon még rendkívül újkeletű sportágat, az inter-crosse-t. Tíz éve alakult meg Szombathelyen a Magyar Inter-crosse Egyesület, amelyet Szakály Ferenc hozott létre, aki már korábban szerelmese lett ennek a sportnak. A vasi csapat azóta már számos nemzetközi tornán szerepelt, és mivel az ország egyetlen egyesületéről van szó, nyugodtan nevezhetjük a magyar válogatottnak is a szombathelyi alakulatot. Az egyesület alapítója és vezetője, Szakály Ferenc mesél és mutatja be nekünk ezt a bárki számára űzhető játékot.
- Az egyesület 2002-ben jött létre, ennek előzménye az volt, hogy 1998-ban a Testnevelési Egyetemen részt vettem egy továbbképzésen, ahol megismertem egy olasz hölgyet, aki ezt a sportágat reklámozta. Kaptam a hölgytől tizenkét ütőt, azzal a feltétellel, hogy itt Szombathelyen, illetve az országban megpróbálom reklámozni. Aztán a történet úgy folytatódott, hogy az említett hölgy 2001-ben meghívott engem a Világkupára hozzájuk, hogy nézzem meg, hogy is zajlik élesben a játék. A helyszínen pedig azt mondta nekem, hogy ahhoz, hogy ez a sportág Magyarországon is meghonosodjon, 2002-ben rendeznünk kell egy Világkupát, melyet aztán a Pannonsport segítségével meg is valósítottunk. Ezután alakult meg az egyesület, és innentől kezdve 25-30 ember rendszeresen űzte ezt a sportot, nagyrészt a főiskola diákjai alkották a csapatot.
- Sokaknak bizonyára a lacrosse nevű játék ugrik be, ha meghallják azt, hogy inter-crosse. Mi a különbség a kettő között?
- Az a különbség, hogy a lacrosse-t nagy pályán játsszák 9+1 fővel és bármilyen ütközés megengedett. Akár ütő-ütővel vagy test-testtel, ez egy nagyon kemény játék. Míg az inter-crosse teremjáték, itt 4+1 fő csap össze egymással, és semmilyen érintkezés nincs megengedve. A labdával nem lehet sétálni, csak futni szabad, egy játékosnál maximum öt másodpercig lehet a labda. Nagyon fontos még, hogy védekezésben nincsen zóna, tehát kötelező emberfogást kell alkalmazni. Elég gyors a játék, ezért gyakran kell cserélni, a kézilabdához tudnám hasonlítani. Egy-egy mérkőzésre 14 fős kerettel utazunk, 2 kapus és 14 mezőnyjátékos alkotja a csapatot.
- Milyen tornákra,versenyekre készülnek, hol tudnak részt venni bajnokságokon?
- 2003-ban létrehoztunk egy tornát, a Pannon-Kupát, amely egy nemzetközi torna, hiszen Csehországból, Németországból, Svájcból és Franciaországból is jönnek csapatok. 2006 óta éveken keresztül Prágába jártunk a cseh bajnokságra, az utóbbi négy évben pedig Szlovákiában játszunk egy bajnokságban. Öt alkalommal utazunk ki egy teljes hétvégére, ősszel van két forduló, tavasszal pedig három, majd következik a rájátszás. Ezen kívül minden esztendőben részt veszünk egy tornán Németországban, tavaly Franciaországban is jártunk egy kupán, illetve Prágában van a Karácsony-Kupa, amelyen rendszeresen megjelenünk. Tehát a szlovák bajnokságon kívül is legalább négyszer-ötször megyünk külföldre minden évben, ahol Európa többi csapatával tudjuk összemérni tudásunkat.
- Milyen eredményekkel térnek haza ezekről a tornákról?
- A tavalyi évben nagyon jól sikerült minden, Németországban harmadikok, Franciaországban pedig másodikok lettünk. Igaz, hogy ezekre a túrákra azért kevesen tudunk csak utazni a költségek miatt, ezért volt, hogy német, és szlovák játékosokkal keverve álltunk ki egy-egy tornán. Azt tudni kell, hogy Európa harmadik harmadába tartozunk, hiszen még nagyon kevesen ismerik nálunk ezt a sportágat. Magyarországon mi vagyunk az egyetlen egyesület, tulajdonképpen mi vagyunk a magyar válogatott. Az elmúlt tíz évben nagyjából 150-200 játékos fordult meg a csapatunkban. Főiskolások, középiskolások alkotják a gárdát, de folyamatosan cserélődik az alakulat.
- Jelenleg mennyien űzik ezt a sportágat Szombathelyen?
- Nagyjából 20-25-en vagyunk, legfőképp egyetemi hallgatók, de ha komolyabb rendezvényre utazunk, akkor a régi rutinos játékosok is csatlakoznak, hiszen szeretik ezt a sportágat. Ha pedig valaki ki szeretné próbálni magát, tárt karokkal fogadunk mindenkit, hiszen eléggé meg vagyunk fogyatkozva, egyre kevesebb a mozogni vágyó ember. Sokáig az egyetem támogatta az egyesületet, de az utóbbi időben már sajnos saját költségeken ejtjük meg a külföldi túráinkat.
- Ha valaki csatlakozni szeretne az egyesülethez, vagy csak kipróbálná magát ebben a sportban, akkor mit kell tennie?
- Bármikor megtalál minket a Gépipari iskolában, hétfőn esténként vannak edzéseink 19 órától. Van honlapunk is, a Facebookon is megtalálhatóak vagyunk, és engem is lehet keresni. Fontos még, hogy 8 éves kortól 50 éves korig lehet ezt a sportágat játszani, kortalanul űzhető, hiszen nincsen ütközés és sérülésveszély. Vegyes a társaság, tehát, nők férfiak is játsszák, nagyon jó kis csapatot alkotunk. A nemzetközi tornákon az idegen nyelvet is lehet gyakorolni, illetve olyan kapcsolatokra lehet szert tenni, ami a későbbiekben jól jöhet az embernek.
Magyar Inter-crosse Egyesület Szombathelyhttp://www.inter-crosse.hu/
Szakály Ferenc 0630/852-2747