Az ÉNYKK vizsgálja a füstöt okádó buszt

Rákérdeztünk a szombathelyi buszállományra is.

Bő egy hete egy olvasói levél és fotók alapján számoltunk be Füstöt okádó busz Szombathelyen 2019. January 20. 10:39 egy Szombathely utcáin közlekedő, füstöt okádó buszról.

„Senki nem ment a busz mögött, mert olyan fekete füst jön ki belőle, hogy nagyon gáz, fűtést is le kellett kapcsolni, belső keringtetésre kapcsolni, mert megfulladtunk mögötte” – kommentálta a képeket Zoltán, hozzátéve, hogy „egyre élhetetlenebb ez a város, de ez van, talán lesz jobb is”.

Olvasói fotó
Akkor azt ígértük, rákérdezünk az ügyre az közlekedési vállalatnák.

Időközben meg is érkezett az ÉNYKK válasza, mely szerint a kérdéses ügyben társaságunkhoz panasz nem érkezett, viszont az olvasói fotókat és az azon látható „jelenséget” vizsgálják.

Igen ám, de mi tudni szerettük volna részleteket a Szombathelyen (Vas megyében és a régióban) közlekedő buszokról, hogy hány évesek, milyen műszaki állapotban vannak, milyen fejlesztések voltak és lesznek, de a cég azt közölte, a témában nem kívánnak nyilatkozni :( .

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Jelentem