Első generáció számítógépes kalóza, a Közel a szerelemhez Karcsija, az Egérút ügyefogyott falusi figurája. Hujber Feri Szombathelyről indult, és az országos hírnévig jutott. Szeretnivaló, megátalkodott, különleges pasi.

Blaha Lujza tér, hétköznap, délutáni csúcsforgalom, az Első generáció számítógépes kalózát, a Közel a szerelemhez Karcsiját, az Egérút ügyefogyott falusi figuráját keresem. Millió ember közt nehéz a beazonosítás, mindenesetre egy jól öltözött macsót kutatok. A szökőkút mellett egy táska, mellette kopottas, földig érő bőrkabátba burkolt srác, felém fordul, kamaszos tekintet. Ő az: Hujber Feri. Aikido edzésről, felfegyverkezve érkezett. Kávézni indulunk.

Egy vidéki fiú mázlija Budapesten

- Négy hónapja járok, ez nálam már hosszú időnek számít, nem vagyok kitartó típus. De szeretem, ha bármit meg tudok tenni a testemmel, hiszek a gesztusok és a mozdulatok erejében. A fegyverekhez is vonzódom, de kizárólag elméletileg, nem tudnám emberek ellen használni. Állandóan játszom, például számítógépen, napokra és éjszakákra bele tudok feledkezni. Kikapcsol, és erre nagy szükségem van - mondja.
- Vidékről, első nekifutásra, protekció nélkül kerültél be a főiskolára. Mázlid volt?
- Nem vidékről, hiszen már egy évvel a főiskola előtt felkerültem Pestre. A Hangár Színiakadémián tanultam, közben a Madách Színházban kellékeztem. Sokan gondolják úgy, hogy a színművészetire protekció kell. Én is találkoztam nem egy borzasztóan tehetségtelen színészgyerekkel, de voltak vészesen sokan. Persze a felvételin jobban figyelnek rájuk, hiszen a szülők révén már tudnak róluk. Ez természetes, a színészek köre egy jól behatárolható, rendkívül zárt világ. Ezt lehet protekciónak nevezni, de szerintem nem az. Az első rostán három ember véleménye számít, ez még lehet szubjektív, de a másodikon, amikor tizenhat ember, és a legutolsón, amikor harminc vizsgáztat, a protekció már lehetetlen. Vagy felvesznek, mert tetszel, vagy nem.
- Horvai István és Máté Gábor osztályában végeztél. Hogyan alakult a többiek pályája?
- Tizenegyen végeztünk. Röhej, de a filmes életben biztos, hogy én vagyok a legismertebb. A színházi körökben ketten vannak még, akiről tudnak, szeretik és ismerik.

Egy kapcsolat vége
- A Vígszínházhoz kerültél, ahová sokan vágynak, te most mégis elmentél. Miért?
- Mostanában olvastam, hogy a főiskola után a képzést az első anyaszínháznál eltöltött egy-két év fejezi be. Nálam ez úgy történt, hogy két év után felmondtam. Befejeződött valami, és elindultam valamerre, bár még fogalmam sincs, merre.
- Gondod volt a színházzal?
- Úgy éreztem, hogy átvágnak. Nem is szakmailag, hanem emberileg. Nem is a társasággal volt bajom, hanem az atmoszférával. Van színház, ahová jó bemenni, és van, ahová nem. Nekem a Vígszínházba az utóbbi időben már nem volt jó bemenni. Egyszerűen nem szerettem a környezetet, a hatását. Úgy éreztem, káros a kisugárzása, ezért muszáj volt eljönnöm onnan.
- És most mi lesz? Új társulat után nézel?
- Annyira későn jöttem el, hogy már nem tudtam hová menni. Leszerződtem, majd egy hét után felmondtam. Még lesz egy-két darab, amiben játszom, aztán - gondolom előbb vagy utóbb - lecserélnek.
Egyébként nem tudok olyan színházról, amely az elképzeléseimnek megfelelne. Én sokkal szabadabban gondolkodom. Nem akarom, hogy egy társulat újra rámnyomja a maga bélyegét. Maximum akkor, ha a színházat én, és a társaim csináljuk. Talán egyszer, húsz év múlva ez is bekövetkezik.... Szerepre bárhová elmennék, de nekem most sokkal többet jelent, hogy én mondhassam meg, én dönthessem el, mikor, hol és miben játszom. A kiszolgáltatottság akkor jó, ha tudom, jó kezekben vagyok, és felülről vigyáznak rám, de a Vígszínházban ez sem adatott meg. Már kinőttem abból a szerepből, hogy egy ide-oda csapódó biliárdgolyó legyek.

Kinek van itt karrierje?

- Az első filmed, Salamon András rendezése, a Közel a szerelemhez nem lett sikeres mozi. A filmkritikák többnyire csak a színészi alakításodat díjazták.
- Biztos, hogy vannak a filmnek hibái, de én nagyon örülök annak, hogy ez lehetett életem első filmje. Innentől kezdve meghatároztam magamnak egy szintet, ami alá nem megyek - viszont ezidáig magasabbra sem jutottam.
- Beindult egy karrier?
- Magyarország és a karrier? Ez nagyon vicces! A tehetségesek először robbantanak valamivel, aztán szünet, őrlődés, útkeresés következik. Mindenfélét kipróbálsz, aztán ha megint összejött benned valami, és szerencséd is van, újra tudsz nagyot alakítani. Én kevés kivételtől eltekintve eddig csak rossz kezekbe kerültem, ha nem lenne egy burok körülöttem, egy erős tok, ami megvéd, és ha néha nem venném ki mások kezéből önmagam, akkor lehet, hogy már régen szétestem volna.

A két macsó: Hujber és Kamarás

- Egy jó kritikát kapott kisfilmben, a Fehér alsóban is feltűntél. Itt is, mint az RTL Klub Első generációban is, Kamarás Iván a partnered. Ezért van, hogy mostanában úgy emlegetnek, mint a Kamarás kisöccse?
- Engem nem tudnak bekategorizálni. Ivánnal sokat vagyunk együtt, de ő és én, ég és föld. Egyszerűen csak abból indulnak ki, hogy mindketten - bár tudom, hogy nagyképűnek hangzik, de ez adatott - jó pasik vagyunk. Sajnos mindketten hajlamosak arra, hogy beleragadjunk a macsó szerepbe. Pedig esküszöm, nagyon küzdök ellene.
- El kell, hogy szomorítsalak, egy internetes fórum szavazatai alapján te lettél a sorozat legjobb pasija.
- Pedig az Első generációbeli szerepem szerint nem is a nők hódítója vagyok, szerepelnek nálam sokkal "dögösebbek" is. Egész egyszerűen csak sokat vagyok képernyőn. Amit látnak belőlem: jön, megy, mászkál egy ilyen pasi.
- A tinik ostromolnak?
- Nem feltétlenül, most van egy barátnőm, lassan másfél éve élünk együtt, ő idősebb nálam.
- És a rajongók?
- A Közel a szerelemhez után az utcán többen odajöttek hozzám, és még ennyi év után is vannak, akik gratulálnak. Ez nagyon jó, örülök neki. Jó érzés, de nem szeretnék általánosan ismert lenni, csak arra vágyom, hogy az a réteg ismerjen, akiket én nagyra becsülök. Addig jó, ameddig szabadon mászkálhatok az utcán, és kedvemre garázdálkodhatok. Sok lehetőségem lett volna arra, hogy még sikeresebb és ismertebb legyek, de nem érdekel.

"Nihil van, sok a tehetségtelen és felkapaszkodott senki"

- Az Első generáció érdekelt?
- Bár kikötöttem magamnak, hogy nem fogok sorozatban szerepelni, ez annyira újnak és másnak tűnt, hogy elvállaltam. Bár sokan szidják, én egy érdekes kísérletnek tartom. Azokat a részek, amik most futnak, már leforgattunk, ezen nincs mit javítani, most az újabb részek forgatására várok. Ha a sorozat nem mozdul ki arról a holtpontról, ahol van, ha nem indul el egy pozitív irányba, akkor azonnal befejezem.
- És a reklámok?
- Elsősorban pénz, de jó lehetőség is. A forgatásokon kipróbálhatod magad. Imádom a filmezést, de most már nem akarok bármi áron kamera elé kerülni. Szinkronizálni is szeretek, néha kifogok egy jó filmet, másrészt fontos, hogy megtanuljak a hangommal bánni. Vesztes helyzetben vagyok, főleg színpadon, mert nincs akkora ereje és fekvése a hangomnak, ami jól szólna.
- Mint Kamarás basszusa.
- Ne legyen Ivános, legyen Hujber Feris! Dolgoznom kell rajta. A hangom az egyik gyengém, de szeretem, és foglalkozom vele.
- Van olyan mester, színházi rendező vagy filmes, akire szívesen rábíznád magad?
- Most forgattunk Prágában Miroslav Guterrel, ami ő tud, az rendkívüli, még nem volt rendező, aki ekkora hatással lett volna rám. Elképesztő a tudása és a színészvezetése. Olyan szinten rábízhatod magad, hogy tudod, bármit kérhet, megteszed. Vannak rendezők, akik ellen azonban ösztönösen tiltakozom. Az egész lényem ellenáll, jönnek a pszichikai bajok, betegségek és apró balesetek sora.
Egyébként ez most egy olyan kor, ami lényegében alkalmatlan az alkotásra. Nihil van, sok a tehetségtelen és felkapaszkodott senki. Ezért örülök annak, hogy fiatal vagyok, és még megérhetem ezeknek az embereknek az elhullását. Ha nem, akkor sem lesz semmi baj, csak nem lesz tovább mit keresnem ebben az országban.

A szombathelyi múlt
- Szombathellyel maradt még valamilyen kapcsolatod?
- Nincs, már jó pár éve megszakadt. Szüleimet nagyon ritkán tudom meglátogatni, legutoljára például Húsvétkor, előtte Karácsonykor voltam otthon. Igaz, vannak még ott is barátaim, akikkel, ha hazajutok, találkozom.
- Innen indultál, a Burattino Gyermekszínpad volt a kezdet.
- Két évig játszottam Balogh József csoportjában, aztán a szakmunkásképző alatt egy évet a Ferrum Színpadnál töltöttem. A Bartók László vezette Versmondó Stúdiót is megjártam, közben az Ifjúsági Színházzal is próbálkoztam. Itt egy szerepet is játszottam a Nagymamában. Az előadásról őrzök egy videó-felvételt. Hihetetlen visszanézni, mit csináltam akkor, hogy néztem ki, mi volt a játéktechnikám. Rossz voltam.
- Azért az amatőr korszakodból őrzöl valamit?
- Egyik csoport nélkül sem tartanék ott, ahol tartok. Kiugró szerepeket nem kaptam, de érdekes volt figyelni a többieket. A Ferrum Színpadosokat nagyon szerettem, emlékszem a figurákra, az arcokra, bár a neveiket többnyire már elfelejtettem. A Fekete Tibit, amíg ott dolgozott, imádtam. Kedveltem Sövény Lacit, Kiss Józsit és Makit, emlékszem még Németh Gabira és Szabó Gertire is.
- Láttad őket mostanában?
- Sokszor hívtak, egy időben még rendszeresen kaptam a meghívókat, de nem tudtam elmenni egyszer sem. Boldogan megnéznék tőlük egy darabot, jó lenne látni a régi arcokat.

Az elviselhetetlen unalom városa?
- Szombathely tízen-akárhány éve saját színházra vár. Nemrég egy újabb álom foszlott szét.
- Nekem erről egy elképzelésem és tervem. Nem tudom miképpen, és hogyan, de amíg élek, lesz Szombathelyen olyan színház, amilyet én álmodok. És ez egy új színház lesz, egy olyan épület, ami kívülről is szép, és erőt sugárzó.
Lehetetlen egy szentélyt toldozgatásokkal, művelődési, vagy sportintézményekből kialakítani. A városnak méltóbb színház jár, és szüksége is van rá.
Mondjuk ki, Szombathely borzasztóan áporodott hely, én ezért is jöttem el onnan. Nem lehet elviselni azt az unalmat, ami ott van. Lehet, hogy felpezsdítené egy színház, lehet, hogy éppen a Nyugat fogja, fogalmam sincs, de szép város és méltó lenne arra, hogy igazán jó dolgok történjenek benne.

Pais Szilvia