Két napon át virágos virradatig Herényben

Szombathely virág-kertészeti búcsúja idén kétnapos lesz, színes kulturális elemekkel fűszerezve. Április 25-én és 26-án kilométer hosszan virág- és dísznövénykertészetek, kézműves, borász és pálinkaházak versengenek majd kegyeinkért.

Virágok és dísznövények özönében ténfereghetünk, borvirág-sarkokban és pálinkaházakban pihenhetünk, és különböző stációkban felállított színpadoknál kulturálisan is töltekezhetünk. Ezt ígéri a Herényi Kulturális és Sportegyesület az immár hetedszer megrendezésre kerülő Herényi virágúton. Április utolsó hétvégéjén tehát, ha az égiek is úgy akarják, újra benépesülhet Szombathely kertvárosa.

A környék évszázadok óta híres kertészeteiről és arborétumáról

A rendezvény különlegessége, hogy Szombathely herényi - kámoni városrészében, a kiállító és portékáit kínáló kertészek többsége egy összefüggő útvonalon, illetve közvetlen közelében él, vagy a telephelye található itt, tehát mindenképpen kötődik ehhez a városrészhez. A térségben napjainkban is több nagy, mellettük harminc-negyven kisebb virág- és dísznövénykertészet működik. A virágkertészet hagyománya egészen 1730-ig vezethető vissza, amikor a Gotthárd család őse, Gotthard Ferenc botanikus Herényben az első melegházat megépíttette. Azt, hogy a területnek különleges klímája lehet, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy 1891-ben Saághy József itt Kámonban létesítette különleges növényritkaságokból álló arborétumát.

Maga a Virágút is ezt a természetes útvonalat követi, ami a régi Herény község területén fekszik: a Bertalanffy utcától, a Hóvirág és Tulipán utcán végighaladva, majd a Csók István utcán keresztül jutunk el a végállomásig, a Béke térig. Itt található a rendezvényt szervező és koordináló szervezet, a Herényi Kulturális és Sportegyesület újjáépített közösségi színtere – a Herényiek Háza. Immár hagyományként a kiállítással egy időpontban kerül megrendezésre a herényi búcsú is a Tulipán utcai téren.

Ami vár ránk...

Egy kilométer hosszan virág- és dísznövénykertészetek, kézműves, borász és pálinkaházak versengenek majd kegyeinkért. Amit biztosan beszerezhetünk: idén is lesznek az egynyáriak, kétnyáriak, balkon-növények, évelők, fenyőfélék, szobai cserepes növények, bonsai-félék, díszcserjék, díszfák, vágott virágok és oltványok. Közben a gyermekeket lovaglási lehetőséggel, állatsimogatóval, bohócprodukciókkal, ugráló légvárral, kézműves foglalkozásokkal és több helyszínen is egyéb meglepetésekkel is várják. A részletekért böngéssze át keretes anyagunkat…. A szervezők az idei virágútra, az előző évek tapasztalatai alapján 20-25 ezer emberre számítanak.

Ízelítő a programokból

2009. április 25-26.
Virág- és dísznövény kiállítás és vásár


Folyamatos programok a Virágút ideje alatt (Bertalanffy utca 1-től a Béke térig)

Növénykiállítás - és vásár, kerti gépek és eszközök, egyéb kertészeti termékek bemutatója és vására,kézművesek kirakodóvásár.
Gyermekprogramok: pl. bohócok, lufihajtogatás, kézművesek, állatsimogatás, ugráló légvárak, vendéglátás: „lacipecsenyés”, langalló, kürtöskalács és lángos árusítása, palacsintaárusok „borudvar”
(Németh L. utcai tér): borászatok, pálinkaházak bemutatkozása, kóstolási lehetőség, herényi búcsú és vásár (Tulipán utcai tér)


Április 25. (szombat) 13 órától 20 óráig: Németh László utcai tér: (színpad)

Kulturális produkciók (a március 20-i jelentkezési határidő után a a felhívásra jelentkezettek közül kerül kiválasztásra) Valamint a Perenyei Férfi Népdalkör, néptáncosok, népdal- és nótakörök, énekegyüttesek, Mutyi bohóc diszkója gyermekeknek, Badár Sándor fellépése, zenés záróprodukció.


Április 26. (vasárnap) 9 órától 18 óráig:

08.00 Ünnepi szentmise (Béke tér)
09.00 Zenés vásárköszöntő (Béke tér)
Köszöntőt mond: Dr. Ipkovich György, Szombathely MJV polgármestere
Közreműködik a Szombathelyi Fúvószenekar és a Benczúr Utcai Óvoda óvodásai

Németh László utcai tér:

Paprika Jancsi Csúzlizdája a gyermekeknek (egész nap)
Fedett színpadon programjai 13 órától: - kulturális produkciók (a március 20-i jelentkezési határidő után a jelentkezettek közül kerül kiválasztásra)
- Weöres Sándor Színház produkciója (a nap folyamán kétszer)
- tűzoltóbemutató


Herényiek Háza és udvara (Béke tér 7.):

Egész napos programok: emléknapi bélyegzés, kézműves foglalkozások gyermekmegőrző, logikai játékok, virágkötészeti verseny alkotásainak kiállítása és szavazási lehetőség a nyertesekre (A tavalyi év győztese és egyben a Virágút díszvendége: a szombathelyi Pötyi Virágüzlet)
Délutáni programok: A Mesebolt Bábszínház premier előadása: Hoppá-hoppá, avagy Vadkan Dönci és Cirmos Liza (Franz Zauleck azonos című gyermekkönyve alapján írta: Dobák Lívia)
Bálint gazda (Dr. Bálint György) előadása és tanácsadása (az érdeklődők a kérdéseiket már előzetesen is leadhatják a Herényiek Házában)
Eredményhirdetés és díjazás: - a legszebb standnak járó vándordíj
- a virágkötészeti verseny győzteseinek járó díjak átadása
A díjakat átadja: SZMJV Önkormányzatának képviselője, a Herényi Kulturális és Sport Egyesület képviselője, Kocsis Korinna a Vas Megye Szépe 2008. szépségverseny győztese.


A rendezvényen fellépési lehetőséget kínálnak amatőr kulturális művészeti együtteseknek!
A rendezvény programkínálata folyamatosan bővül...

Fő támogató: Szombathely MJV Önkormányzata
Fővédnöke: dr. Ipkovich György, SZMJV Polgármestere

 
 

 
  • #2március.22.22:21SacherÚjVálasz

    S hogy itt létesítette az arborétumot az inkább azt bizonyatja, hogy itt voltak a földjei:) Nem hinném, hogy Herénynek annyira különleges klímája lenne

    Ettől függetlenül köszönt a cikkért, jó így előre tudni a programot!

     
  • #1március.22.15:55esztikeÚjVálasz

    Kedves Cikk író!
    Néhány dologban kijavítanám ezt a mondatot:
    "Azt, hogy a területnek különleges klímája lehet, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy 1891-ben Saághy József itt Kámonban létesítette különleges növényritkaságokból álló arborétumát."
    Az első díszfákat Sághy Mihály telepítette az 1860-as években. Mivel ezekkel a telepítésekkel csak az akkori divatot követte és érdeklődését inkább a méhészet kötött le, így az Arborétum létrehozását fia, dr. Saághy István (Ő már így írta a nevét) nevéhez kötik. Aki az 1890-es évek elején kezdte a fák telepítését a „régi tó” környékén. Az első fák 1892-ben kerültek oda.
    Üdv

     

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.

 

A más(od)ik te magad légy!

A tavalyi független filmtermés egyik legjobbja a elettünk a Föld. Utánozhatatlan keveréke olyan műfajoknak és hangulatoknak, amiknek találkozását korábban elképzelni sem tudtuk volna.
 

Anyádat, hogy nem én vagyok a gyerekünk apja!

Új időszámításként emlegetik az RTL-nél A gyanú árnyékában című új műsort, amit hétfő este meg is néztünk. Nem túlzunk, ha azt mondjuk, azért ez enyhe túlzás.
 

Viszkit nem kérek, mert még szoptatok

Péterfy Bori jött, látott és győzött. Két év után ismét Szombathelyen járt az underground dívája, aki ott folytatta, ahol a gyermekáldás előtt abbahagyta.
 

Top menedzser-egerek a pácban

Béres Attila rászolgált a bizalmunkra, a Top Dogs a helyén van, keserédes szórakozás, nem csak munkanélkülieknek. Izgalmas rendezésben és jó alakításokkal.
 

A keringőkirály megashowja - André Rieu bécsi koncertjén

A bécsi közönség a Kék Duna keringő dallamai alatt még táncra is perdült a széksorok között.
 

 
 
 

 

Itt járt… a Deep Purple

A remélt 20 ezer néző helyett csupán 5 ezren voltak kíváncsiak a „Dipi”-re Szombathelyen. A hétszáz forintos jegyárat sokan borsosnak titulálták, több százan álldogáltak a bejáratnál a csodában bízva.
 

Itt járt... Leonov Alekszej, az első űrgyalogos

Szombathelyen kiderült, az űrsétára való felkészüléshez tartozott a 70-80 fokra fűtött kamrában való üldögélés is.
 

Itt járt...Antall József

A néhai miniszterelnök helikoptere 1990. augusztus 20-án landolt a szombathelyi repülőtéren, ahonnan állami Mercedesen hajtott tovább a belvárosba...
 

Szombathely régen és ma - A Püspökvár

Hajdanán készült képeslapok nézőpontját igyekszünk most megkeresni és a híres épületeket újra lencsevégre kapni.
 

Szombathely régen és ma - A Megyeháza

Hajdanán készült képeslapok nézőpontját igyekszünk most megkeresni és a híres épületeket újra lencsevégre kapni.
 

Szombathely régen és ma - A Nagyszálló

Hajdanán készült képeslapok nézőpontját igyekszünk most megkeresni és a híres épületeket újra lencsevégre kapni.
 

„Szívem szerint kalózruhában koncerteznék!”

Körmenden, a Soulwave zenekar stúdiójában néztük meg, hogyan készül első nagylemezük. Két szám között megmutatták óriás plüss gorillájukat.
 

Egyévesen a betonkeverő hangjára táncikáltam - interjú Prieger Fannival

Rohamtempóban készülnek a friss Anima Sound System dalok. Elmentünk kémkedni, lefotóztuk a munkálatokat, és ha már ott voltunk, kifaggattuk az újdonsült énekesnőt.
 

V-BROS, a legújabb szombathelyi DJ páros

A két őstehetséggel megáldott bolyais lemezlovas palánta közelgő koncertjeire hangolódva.