A Fidesz egyszerűen hazament a zárt ülésről - Közgyűlés Szombathelyen

Létszámleépítés az iskolákban. Deéry Attila lesz a Haladás focicsapatának ügyvezetője. A Fidesz meg nem kért a zárt ülésből. Lightos, de nem vidám közgyűlés percről percre.

20 óra 32 perc: A Nyugat.hu információi szerint a zárt ülés elején a jobboldali képviselők hazamentek, így határozatképtelen lett a közgyűlés.

Így nem született tehát döntés a FALCO anyagi helyzetének rendbetételéről és az intézményvezetők kinevezéséről sem.

úgy tudjuk, hogy egyébként Horváth Béláné, a Weöres Sándor óvoda élére pályázó egyik jelölt írásban jelezte a polgármesternek, hogy visszavonja pályázatát.

18 óra 17 perc: Vége a közgyűlésnek. Persze csak a nyilvános részének.

18 óra 2 perc: És még mindig nincs vége. Terítéken a Savaria TISZK. A Nyugat.hu-n részletesen beszámoltunk a cégnél lévő anomáliákról. Németh Kálmán szerint az ügyvezető felelőssége a kialakult helyzet. Molnár Miklós szerint valós a mérleg, a rendőrségi feljelentés tárgya plusz követelésként jelent meg. Megszavazzák a mérleget.

17 óra 39 perc: A végére marad még kakaskodás. Két vizsgálat eredményét értelmezik másként. Cezglédy, Szakály és Gyebrovszki szólal fel. Téma az étkezési jegy és a korábbi roma kisebbségi önkormányzat vezetőjének segélye. Nevezhetjük nyugodtan úgy, hogy: a szokásos.

17 óra 21 perc: A többség győz. A képviselők javasolják, hogy Dobány Lajos gazdasági vezető legyen. Deéry Attila pedig ügyvezető lesz.

17 óra 15 perc: Több öltönyt akarsz eladni? – kérdezi Gyebrovszki János Molnár Miklóstól, aki Czeglédy Csabát támadja.

17 óra 8 perc: A Sportbizottság álláspontját hiányolja Ipkovich György. Azt mondja, a város 100 milliót költ focira, felelősségteljes döntést kéne hozni.

Lazáry Viktor pár szóban foglalja össze véleményét. Czeglédy Csaba nevének megemlítésekor a FIDESZ-hez köthető jelenlevő vállalkozók kuncognak. Érdekes perverzió ez.

Kezd eldurvulni a vita.

17 óra 5 perc: Czeglédy Csaba továbbra is érvel. Azt kéri, hogy a következő közgyűlésen döntsenek az ügyvezető személyéről. Pályázat kiírását javasolja, és feleleveníti azt a pletykát, hogy Deéry Nagy Mihállyal akar együtt dolgozni.

17 óra 3 perc: Horváth Zsolt szerint is szükség van Deéryre.

Májusi közgyűlés
Májusi közgyűlés
Mészáros Zsolt

16 óra 56 perc: Marton Zsolt elmondja, hogy Dobány Lajos kezdeményezte ügyvezetői szerződésének közös megegyezéssel való módosítását. Gazdasági vezető maradna, helyére Deéry Attilát javasolják ügyvezetőnek. Ezt már tegnap megírtuk.
Ipkovich György elmondta, hogy elfogult Dobánnyal. Korrekt, megbízható, garancia. Mondja.
Czeglédy Csaba szerint Dobány a munkáltatójának, azaz a taggyűlésnek nem jelezte lemondását. Az alpolgármester szerint eddig is megtehette volna, hogy hoz támogatókat Deéry. Azt mondja, a volt focista egy korábbi egyeztetésen azt mondta, hogy a Vasivíz Zrt. 10 millióját neki köszönheti a klub.

– Ez mutatja Deéry Attila komolyságát – mondta. Felvilágosítottuk, hogy a Vasivíz Zrt. önkormányzati tulajdonban van.

Szerinte korai még erről a kérdésről beszélni, meg kéne várni a Haladás holnapi taggyűlését. Megismétli korábbi, honlapunknak adott nyilatkozatát, mely szerint nem érti, hogy egy úgymond sikeres üzletember miért kér pénzt munkájáért. Azt javasolja, vegyen üzletrészt.

16 óra 47 perc: Gyimesi József saját magát javasolja a Jogi Bizottságba, miután visszahívják Kövér Jánost. Szerény személyemet – fogalmazott az ESZE képviselője.

Sokan felsóhajtottak.

16 óra 36 perc: Amióta kiderült, hogy nem teljesen egyértelmű, hogy lemondott-e vagy sem Dobány Lajos, a Szombathelyi Haladás ügyvezetője, próbáljuk elérni az érintettet. Sikertelenül. Hívásunkra és üzenetünkre, sem reagál.
A kérdésünk pedig egyszerű lett volna. Lemondott-e az ügyvezetői posztról?

Ahogy tudósításunk elején jeleztük, a képviselők körében sem egyértelmű a kérdés, mindenesetre a dolgok jelenlegi állása szerint utolsó napirendi pontként tárgyalják a „személyi ügyeket” a Haladásnál.

16 óra 31 perc: Elfogadják az előterjesztést. Lesz létszámcsökkentés.

16 óra 28 perc: Az emberek nem olyan hülyék, mint ahogy mi sokszor gondoljuk – mondja a vita hevében, meglehetősen ingerülten Rettegi Attila. A képviselők hangos hahotázás közepette határolódnak el tőle.

16 óra 12 perc: Nemény András bejelenti, az MSZP nem fogja támogatni a pedagógusok elbocsátását. Varga Tamás bejelenti, ha egy pedagógus nyugdíjba megy, azzal az órái nem mennek nyugdíjba.

16 óra 10 perc: Politikaiba csap át a szakmainak induló vita. Bajnai csomag, megszorítások. Rettegi Attila (FIDESZ) élesen bírálja az MSZP-s kormányt, és arra kér mindenkit, hogy szavazzák meg a létszámcsökkentést.

16 óra 5 perc: Czeglédy Csaba az általános és középiskolákban javasolt létszámcsökkentésről elmondja, hogy ez a bizonyítéka annak az egy hónappal ezelőtt tett kijelentésnek, mely szerint a megszorításokat nem lehet megúszni elbocsátások nélkül. 16 pedagógus nyugdíjba küldését pótcselekvésnek tartja, mert a kötelező normatívát így nem tudják teljesíteni az iskolák.

Marton szerint az intézményvezetők együttműködőek voltak.

15 óra 35 perc: Szünet után is pörögnek az események. A Közoktatási Közalapítvány 2009-es beszámolóját is elfogadják, de igent mondanak egy oktatási pályázathoz szükséges önrész biztosítására is.

15 óra 15 perc: Tanácskozási szünet van. Kifele menet a polgármester azt kérdi Szakály Gábortól, hogy békülni akarnak-e vagy mi az oka annak, hogy ennyire „lightos” a közgyűlés.

15 óra 8 perc: Szevasz Laci! A napirendi pontok között szerepelt Szombathely közforgalmú közlekedésének 2009-es évi beszámolója, illetve a normatív támogatás igénybevétele. A képviselők mindkét előterjesztést elfogadják. Ekkor lép a terembe Papp László, a cég vezérigazgatója. Ipkovich György közli vele, hogy a testülettel igennel szavazott. A késés miatt szemmel láthatóan „pironkodó” cégvezetőnek ráadásul az egyik képviselő bekiabálja, hogy „Szevasz Laci”. Papp László kimegy.

14 óra 47 perc: Szavazások futószalagon. Csak kapkodjuk a fejünket. Döntenek az önkormányzati lakásokról szóló rendeletről, a Szociális Szolgálatszervezési koncepciót is elfogadják, és bővítik a Jáki úti temetőt is.
Igaz a zsinórban elfogadott hat napirendi pont „tárgyalása” közben a polgármester folyamatosan csábítgatta vissza a terembe a képviselőket, hogy meglegyen a határozatképesség. Meglett.

Májusi közgyűlés
Sokan állnak mögöttem?
Mészáros Zsolt

14 óra 38 perc: Izgalmas napirendi pont jön. A Vasivíz Zrt. a terítéken. A polgármester elmondja, hogy a „vezérigazgató visszahívása napirendi pontról”, egyeztetett a pártokkal és Wagner József vezérigazgatóval. Azt kéri, tudomásul véve, hogy a jelenlegi vezető nem kíván élete végéig aktív munkát végezni, további egyeztetésekig vegyék le a visszahívást napirendről.

Magyarul Wagner József inkább elmegy nyugdíjba, mintsem leváltsa az új többség.

Gyorsan megegyeznek.

A Nyugat.hu korábban már írt róla, hogy helyére esélyesként emlegetik Molnár Miklós Pro Savariás képviselőt, akinek ez lenne a fájdalomdíj, hogy nem szállhat harcba a polgármesteri székért a jobboldal jelöltjeként.

A Vasivíz Zrt. közgyűlése holnap lesz.

14 óra 20 perc: Vígh Gábort, korábbi képviselőt véljük felfedezni a „nézőtéren”. Azt beszélik róla, hogy pizzaszállító autójából visszaült egy Audiba. Így annyira nem csodálkozunk, hogy visszatért a Városházára is a korábbi képviselő…
A jövőt nem sejtheted – dúdoljuk magunkban. De tényleg csak magunkban, hiszen többen bóbiskolnak. Nem akarunk felébreszteni senkit.

14 óra 9 perc: Elkezdték a napirendi pontok tárgyalását. A Sárdi-ér úti ipari terület kialakítása a téma. Segíteni kéne a „telephely hiánnyal” küszködő kis és középvállalkozásokat – mondja Szabó Gábor és Ipkovich György is.

13 óra 46 perc: És még nincs vége az „Opel ügyhöz” hasonló komoly horderejű dolgok tárgyalásának.

Marton Zsolt veti fel a problémát, mely szerint az új ügyfélszolgálat bevezetésével egyidőben feltűnt egy, amúgy kedves biztonsági ember, aki Szűcs Gábor MSZP-s megyei képviselő érdekkörébe tartozó cég munkatársa.
Ipkovich György azt mondja, ezzel most szembesül először, átadja a szót a jegyzőnek.

– Ártatlan vagyok, most hallok erről először – mondja a polgármester.

Lazáry Viktor kiabál be, hogy Hagyó is ezt mondta, aztán rájön, hogy tud ennél viccesebbet. „Zushi” is ezt mondta – jön az újabb bekiabálás.

Pár perccel ezelőtt még arról beszéltek, hogy gyereksarkot építsenek a Városházán. Jó ötlet.

13 óra 35 perc: Kabaré. Szakács Dávid (FIDESZ) aggódik Szabó Gábor (MDF) autójáért. A szolgálati Opel eladásáról korábban döntöttek, de az alpolgármester most is használja. Mindenki kuncog. Marton Zsolt is feszegeti a kérdést, tájékoztatást kér az autó állapotáról. Nemény András (MSZP) szerint ez a közgyűlés, nem egy autókereskedés. Ipkovich azt mondja, ezzel is foglalkozni kell, megígéri kiemeltként kezeli az ügyet.

13 óra 27 perc: Marton Zsolt lakmározik, ráadásul Czeglédy frakciótársának nevezi. Hatalmas nevetés.
A Szombathelyi Haladással kapcsolatos személyi kérdéseket nyílt ülésen tárgyalják, bár tényleg senki nem tudja, hogy lemondott-e Dobány vagy sem. Nekünk úgy tűnik nem, de mégis. :)
Nyílván arról van szó, hogy az ügyvezetői feladatokat nem akarja ellátni, de gazdasági vezető maradna, csak ez nincs jól előkészítve.

Marton Zsolt (FIDESZ) és Molnár Miklós (Pro Savaria) kivonul egyeztetni.

Májusi közgyűlés
''Aki nem lép egyszerre...''
Mészáros Zsolt

13 óra 12 perc: Parázs hangulat. A képviselők a kánikulából „hűsre érve” valósággal nyüzsögnek.
Ipkovich György (MSZP) azt javasolja, hogy a FALCO-val kapcsolatos napirendet zárt ülésen tárgyalják. Marton Zsolt szintén zárt ülésen kéri tárgyalni a Szombathelyi Haladással kapcsolatos személyi ügyek tárgyalását.

Czeglédy szeretné látni Dobány Lajos lemondó nyilatkozatát, és nyílt ülésen akarja tárgyalni az ügyvezetői poszt betöltésére kiírandó pályázatot. Leszavazzák. Nem lesz pályázat.

Nem tiszta, hogy lemondott-e tisztségéről Dobány Lajos. Czeglédy Csaba szerint nem. Gyimesi József próbál tiszta vizet önteni a pohárba. Azt kéri, hogy döntsék el végre, lemondott-e vagy sem Dobány.

Az aljegyző szerint értelmezhető így is a polgármesternél tett látogatása.

13 óra 4 perc: Elkezdődött a közgyűlés. Rengetegen vannak a teremben. Ez nem is csoda, hiszen rengeteg beszámoló vár elfogadásra.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

"Nem helyes, ha a politika egyedül dönt”- Petíció az óvodavezető mellett

"Miért kell leváltani azt, aki sikerrel végzi a dolgát?” - kérdezte Halmosi Péter, a Haladás focistája, aki azért kerestett meg bennünket, hogy szóljon: a politika beletenyerel egy szombathelyi óvoda életébe.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Főanyag1