Elmegyünk egy kicsit a Vidámparkba - mondta nagyapám sokszor s emlékszem, hogy ekkor bátyámmal egyfajta euforikus állapotba kerültünk, a mondat hallatán mindig felelevenedett bennünk az a sok élmény, a rengeteg sikítozás, bátyám dodzsemnél kitört első foga s miegymás. Titkon reméltük, hogy most végre a benzines gokartot is kipróbálhatjuk majd, persze nem tehettük, hiszen törpék voltunk, még a zebrán sem mehettünk át egyedül.
Mint a nagymama hokedlije
Legutóbb úgy 10 évvel ezelőtt jártam utoljára a városligeti élményparkban, legnagyobb örömöm a Looping Starban, az átfordulós hullámvasútban leltem, csak úgy csattantak a százasok a jegyárusító bódé réztálcáján, mert nem nagyon akartam leszállni róla. Másra nem is emlékszem, csak arra, hogy a régi hullámvasút faszerkezete annyira nyikorgott, mint a nagymamám hokedlije a konyhában, aminek illesztései az évek során merészen eltávolodtak egymástól.
Eltelt egy újabb évtized, a Vidámpark úgy néz ki, költözik, illetve még a privatizálás lehetőségét is felvetette Tarlós István, Budapest főpolgármestere. Így megérett az elhatározás, hogy körbejárjam újra a parkot, amíg ott van, ahol már régóta megszoktuk, a Városligetben, a cirkusz mellett.
A kalózhajó más vizekre evezett
Már messziről kiszúrtam, hogy utolsó látogatásomhoz képest újabb tornyok ékesítik a park látképét, viszont a Pirat már más vizeken evez (kalózhajó-hinta) és a Looping Star-t is hiába kerestem, ugyanis ez utóbbiakat kivették a repertoárból, a vadvízitúrás pályával együtt, amit szintén sokan szerettek. No de menjünk csak sorjában, álljunk be a pénztárba és vegyük meg a napi belépőt, ami felnőttnek 4900, míg diákoknak 4000 forintba kerül (a tovább kombinációkat nagycsaládos osztálykirándulással, kutyával, postással, nagymama befőttjével és kísérővel most hagyjuk). A belépőjegyért karszalagot adnak ránk, amivel sok mindenre felülhetünk, de azért nem az összes játékra.
Elsőként célba vettem a klasszikus hullámvasutat. A közbeszéddel ellentétben, korhadó lécek nyomát sem láttam, a fa pedig nyekereg, ha öreg, ha új. Nem sikítottam, viszont mögöttem tinilányok hada visongott, őket még meglepte ez a pár hullám, én pedig nyugtáztam két nyekergő kanyar közt, hogy a nagyobb lejtőket leszámítva már kinőttem kicsit a vasutat. A MÁV vasútvonalán jobban megdől a kocsi Nagysimonyinál, mint itt bármelyik fordulóban. De ugye ez klasszikus darab a parkban, szóval kihagyhatatlan.
Fényvadászat a Star Wars-zenére
Hullámvasút után Tükörútvesztő, még emlékszem mekkorákat koppant anno a fejem, mikor bátyámmal kergetőztünk. Most koppanásmentesen tettem meg alig egy-két perc alatt a távot és nem vesztettem el az utat, ez leginkább annak tudható be, hogy előttem már mindenki végigtapogatta a plexilapokat, így a mellmagasságban "lebegő" ujj- és tenyérnyomatok jelezték, hogy bizony itt fal van. Persze izgalmasabb lehet ugyanez a túra közvetlenül takarítás után.
Jöjjön inkább a Lézer Dodzsem, sorban állás közben elolvastam a kiragasztott eszközleírást: Név: Fényvadász Dodgem - gyártási szám: 2021, gyártás időpontja: 1972 - 40 éves, régi darab, ez a kocsikon meg is látszott. Kicsit kopott, kicsit kényelmetlen és fapados, de egy dodzsem nem Jaguar.
A teremben sötétség honol, a Star Wars főcímzenéjére elmondják röviden a játékszabályt - a plafonról a pályára világított fénykörökön kell áthajtani. A dodzsem lassú, s amikor a terem másik felében felvillanó fényre nyolcan megindulunk, tudjuk, hogy esélyünk sincs a velünk egy vonalban, de 20 centiméterrel előrébb járó nagymama-kisunoka párossal szemben, így hamar felrúgva a szabályokat, dodzsemezésbe kezdtem. Mély hörgő röhögéssel ütköztünk többször is frontálisan, ha már egyszer dodzsem, akkor adjuk meg a módját.
Ez nem a Tanú
Persze pár dolog kimaradt, a karszalagosokra hajtottam, így az UV Panoptikum (belépőjegy 300 forint), a Túlvilág kapuja (ez az átalakított Szellemvasút, de nem a Tanú című film alapján, itt Bástya elvtárs nem sikít ránk) szintén belépős, a benzines gokart (500 forint), a Spinning Coaster hullámvasút (zárva volt), a Hip Hop (javítás miatt zárva), Gyroscope (zárva), Bika (zárva) és még pár üzemen kívül helyezett játék is.
A Toronynál viszont kétszer is sorba álltam, 11-en gyorsulhatnak hirtelen az ég felé, majd zuhanhatnak hirtelen alá. Le sem szálltam volna, csak a szabályok szerint mindig újra sorba kell állni az újabb menetért. Megérte, jó a kilátás és a gyorsulás-zuhanás páros is kedvemre tett.
A torony közelében céllövölde és horgászat, amelyek fizetősek, de amennyiből egy rosszul kalibrált légpuskával kiírtunk három hurkapálcát, annyiból inkább jégkását, üdítőt, lángost, s egyéb ételt-italt vehetünk. Az árakat ha be akarom pozícionálni, akkor leginkább a Balaton-parti strandbüfék tarifáihoz hasonlítanám.
Változatlan tempó
Az óriáskerék változatlan tempóban rója köreit, tetejéről Pest egy szeletének látképe tárul elénk, illetve a park azon szeglete, amely leginkább az apróságoknak nyújt felhőtlen szórakozást.
Az Elvarázsolt kastély is változatlan, a székek pattognak, ledobnak és pörgetnek, a padló mozog, a lépcső fokai eltűnnek. Direkt egy szoknyás hölgy mögött haladtam exponáló-gombra készített mutatóujjal, de az alsó légfúvó nem működött, így lemaradtam a Marilyn Monroe-s jelenetről. Akadt olyan rész is, ahol annak idején nevetve estünk-keltünk, most pedig azon járt az eszem, hogy ha valaki nem fogja a korlátot, akkor vajon hány foga bánná az esést és vajon az orra megúszná-e a hirtelen padlópuszit. Az ember komolyodik, másképp látja a világot, mint kölyökként.
A Kanyargóban ülve a hullámos alumíniumlemezek és klasszikus, nyolcvanas évek játszótereit idéző fémhasználatot eszembe juttató pörgésem nosztalgikusra sikeredett, a Barlangvasútnál nagy volt a sor, mint ahogy a Mesecsónaknál is, így e kettő kimaradt, mint ahogy a focis rész is, ez utóbbi falábak birtoklása miatt. Viszont a körhintán ugyanúgy nyargaltam, mint egykoron és a normál dodzsemben is jókat nevetve karamboloztam, a maga biztonságos lassúságával. A szédítő játékok maradtak a végére, kezdvén az Ikarusszal.
Az Ikaruson kezdve rögtön beadta a kulcsot a gyomor, ha nem bírja valaki a pörgést, akkor ne akarjon az Ikarusra ülni (és most nem a budai hegyről lefelé vágtató buszra gondolunk). Az Ikarus pörög a földön, pörög fejmagasságban, pörög pár méteren, pörög a magasban, és csak az a baj vele, hogy mindig pörög. Kiszállva a kis fülkékből tovább pörög az ember is, meg a kép is, még jó, hogy van korlát, amibe lehet kapaszkodni.
Így már csak nézőként szédültem bele a Break Dance pörgésébe, mint ahogy a T-REX-ébe is, ami egyfajta Break Dance, plusz egy csavarral. A dínó karjairól eléggé tántorogva szálltak le többen is.
Csak a lányok ne
Meg kell még említeni a pörgettyűk közt a Repülő Cirkuszt, amely szintén megmozgatja az ember rekeszizmait, viszont érdemes felülni rá, mert fejjel lefelé pörögni egy tálcán, ami egy kistengelyen forog, ami egy nagyobb tengelyen átfordul felemelő érzés. A Top Spin pedig csak amolyan levezetés hazamenetel előtt, a hatalmas gondolán pörög párat az ember, ijesztegetnek pár vízsugárral, felettébb mókás eszköz, előírás, hogy lányok ne üljenek mellettünk, mert megsüketülhetünk a sikításoktól.
Egyetlen negatív élmény a Skyflyer-hez (kalapács) köthető, amely játék pár lendületvétel után többször is fejjel lefelé megállva csalogatja elő a sikolyokat, miközben a zsebből kipotyogó aprópénz és mobiltelefon után kapkod az ember. Beszálláskor a fényképezőgép ottmaradt a nyakban, egy fiatal gépkezelő jelezte, hogy összetörhet, inkább hagyjam lent, tegyem le a földre. Ahova mutatott, az a kiszállási zóna, ott azért nem hagyja az ember a kameráját, nehogy rálépjenek, ne adj Isten valaki felkapja, így vállon átvetve, övtáska alá beszorítva jeleztem, hogy könyékkel leszorítva, saját felelősségre nálam marad.
Már egy ideje vártuk az indulást, amikor egy idősebb gépkezelő megjelent, és olyan agresszív hangsúllyal ordított rám mindenki előtt (
Kamerával nem mész fel!
), hogy inkább kiszálltam. Bocsánat, hogy én vagyok a vendég. Egyébként ha még egyszer megkérnek, hogy tegyem le, addig vigyáznak rá, akkor nem lett volna ellenvetésem. Az Ikarusnál is illedelmesen szóltak, hogy tegyem le a fülkéjükbe, meg is tettem. Minden csak intelligens hozzáállás kérdése.
Nem tudom, mit hoz a költözés, milyen lesz a privatizáció. Ha normális pályázaton, normális befektetők jelentkeznek, akkor mindenképp fejlődés lesz, kétségen kívül, a szórakoztatásban sok pénz van, és egy-egy újabb hullámvasút vagy katapult sokat lendíthet az üzleten. Azt persze nem tudom, hogy költözéskor megy-e a régi óriáskerék, vagy már egy magasabb gurul a helyébe, illetve mi lesz az antik hullámvasúttal.
Kicsit azért hiányozni fognak a hullámlemezes bódék, a nyikorgó faszerkezet, a kopottas játékok, de a jövő nemzedékeinek ezek már úgysem jelentenek semmit sem, vélhetően csillogás, ragyogás és vadonatúj eszközök várnak ránk majd az új Vidámparkban, és csak mesélhetek arról, hogy sosem próbáltam ki a gokartot, hogy dobott le a kastélyban a szék, hogy estem-keltem a hordóban és milyen lassú volt a lézer dodzsem...
És a végére egy videó:
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
