Juhászék kertvárosban éldegélnek, nagyobbacska családi házban, minden szép és jó. Egészen addig, míg a 36 éves, háromgyerekes anyuka, Barbara telefont kap a rendőrkapitányságról: egyébként törvénytisztelő férje balhézott a gyermekorvosuknál, számítógépet tört és könnyű testi sértést alkalmazott a sztetoszkóp gazdáján. A feldúlt nő érte megy, de ura lenézően méregeti, ellökdösi, otthon pedig leemeli a bőröndjét, hogy összecsomagoljon. A feszkó oka némi időhúzás után kiderül: egy vérvizsgálat szerint legkisebb lányuknak, az öt éves Hannának nem ő az apja. Az építési vállalkozó fivéréhez megy sörbe fojtani bánatát, a fivér közli, hogy ő mindig is tudta, hogy valami nincs rendben ezzel a nővel.
Így kezdődik az RTL Klub új műsora, A gyanú árnyékában, amit a felkészületlen néző nem tesz hamar tisztába. Kik ezek az emberek, akiknek kamerát tolnak a családi perpatvaruk közepébe? Ha vállalták, hogy egy korábbi traumát eljátsszanak, az eléggé meredek, ha meg színészek, akkor tulajdonképpen mit is keresnek a képernyőn ilyen éretlen előadásmóddal?
Úgy tűnik, a csatorna alapjáraton feltételezi, hogy egyhuzamban tapadunk rájuk, többek között erről a Fókuszos videóról sem maradtunk le, hiszen itt derül ki, hogy úgynevezett dokurealityvel (annak is egy Németországból importált válfajával) állunk szemben, amire ötvenezer jelentkező közül választottak ki néhány százat, akik majd ilyen-olyan szerepekbe bújnak. A műsor hivatalos Facebook-csatornája még jobban egyértelműsít az egyik kommentelő értetlenkedésére:
Ezek olyan történetek, melyek bárkivel megtörténhetnek, azonban a kiválasztott amatőr szereplők csak eljátsszák azokat. Úgy gondolom sokat tanulhatunk mindannyian ezekből, mert bárki kerülhet ilyen helyzetekbe
- írják.Ismeretlen ismerősökkel ismerkedhetünk
És a végeredmény? Képzeljük el, hogy olyan környezetben járunk, ahol amúgy is: utca, rendelő, előszoba, mind-mind ismerős helyek. Mindezt aztán megpróbálják úgy bemutatni nekünk, ahogy azt ismerjük: a kamera hasonlóan ránt egyet, mint amikor ráfordítjuk a fejünket valamelyik éppen beszélő családtagra, ugyanúgy lépcsőzünk, minden olyan igazinak hat. Továbbá nincsen extra világítás vagy díszlet sem, és a rögzített nyersanyagot sem effektezik mozifilmesre. Az egyetlen dolog, ami nem feltétlenül van a mi háztartásunkban: egy bűntett, amire az aktuális sztorit mindig felhúzzák.
És hogy még ismerősebb legyen az ismerősség, itt vannak a leglényegesebb összetevők, a lelkes amatőrök, az utca emberei, akik csak egy-egy epizódban tűnnek fel - talán a felettünk lakó Olga néni is fog játszani a következő részben egy házsártos némbert, hiszen amúgy is az. Mintha csak a Szomszédokat néznénk, egy fokkal közelebbről, csak éppen olykor idegesítő narrációval kísérve és 2012-ben.
És ha már a kilencvenes évek lakótelepeinek kedvenc teleregényénél tartunk: nem tudjuk nem észrevenni, hogy itt is gondoskodtak a tanító jellegről, például "szakemberek" mondják el, hogy - az első részben bemutatott esetnél maradva - miként igényelhető apasági teszt, vagy hogyan viszonyulnak egymáshoz az egyes vércsoportok, a szereplők pedig a Való Világból megszokott módon szemtől-szemben is beleszavalják a kamerába a forgatókönyvben lefektetett gondolataikat, aggályaikat, végül pedig tanulságaikat.
Már-már közszolgálat?
Érdekes, hogy a színészi rutintalanság ellenére mindenki viszonylag flottul hozza a figuráját, hova mész, anyádba, te majomfejű te, ez miatt ne aggódjál - akár a lépcsőházból kipenderülve is belefuthatnunk ilyen diskurzusokba. A gázos részek inkább azok, ahol eleve rosszul írták meg a szövegeket, mert hát kinek a száján jönne ki olyan, hogy
ezt a hülye helyzetet! A rendőrségre kell jönnöm a férjemért, mintha egy bűnözőnek lennék a felesége!
(De hát hiába, mégicsak az RTL-ről beszélünk, aminek Barátok Köztje a maga sikerességével megannyi, egyébként tehetséges szövegírón ejthetett nehezen helyrekalapálható csorbulásokat.)Szufla mindenesetre van a sorozatban, ha más nem is, legalább annyi, hogy a tévén szocializálódó egyszerűbb lelkekben egyik-másik történet láttán felgyulladhat a kis izzó, hogy jé, hát én is jártam ilyen cipőben, nem is tudtam, hogy így is megoldhattam volna. Ha csak annyi lesz a foganatja, hogy sikerül hasznos tudást átadni olyanoknak, akik könyvek helyett sörösdobozokat gyűjtenek a polcon, már megérte.
