Persze, könnyű dolga van az embernek, amikor ilyen szójátékok adják magukat, de – micsoda irónia – a zenekar saját maga fogalmazta meg helyettünk a végső konklúziót. De kezdjük az elején.

Heaven Street Seven koncert a moziban

Nem csodálkoztunk különösebben, amikor a Savaria mozi aulája kellemesen szellős volt péntek este, végülis nem Korda György és Balázs Klári ígérkezett el ide… Igaz, őket a főfellépő rögtön az elején megidézte, de könyörgöm, az ironizáljon, akin utána nem lehet ugyanezt az akciót elkövetni. De már megint előreszaladtunk.

Ami igazán jó volt…

Akkor még nem tudtuk, hogy az este legjobb pillanatait az előzenekarként aposztrofált Trojka kaland nevű group okozza. Háromtagú, így merész formációról beszélünk, hiszen mindenkinek gürcölni kell rendesen, hogy valami ütős megszólalás sikeredjen a dologból. Nem is jött össze teljesen, de ez nem a zenészek hibája.

Kicsit dzsesszes, kicsit alternatív, kicsit múltbamerengős fílinget varázsoltak a fiúk a színpadra, persze a hangszeres tudáson, rutinon nem csodálkoztunk. Nem lehet komoly baj egy olyan csapatban, ahol Koller László pöngeti az öthúros, saját maga által gyártott basszusgitárt. Akár egyedül is elvitte volna a hátán a műsort, ám Szarvas Péter gitáros és Horváth Norbert dobos méltó társnak bizonyult.

Koller Laci szigorúan

Szívet melengető, hogy van még olyan csapat kies városunkban, amiről nem úgy kell írni, hogy: ebből is egy kicsit, abból is egy kicsit. Ráadásul, ha tudja az ember, hogy zenészeink mindegyike tisztes polgári foglalkozást is űz, akkor azt kell mondani a teljesítmény és az eredetiség előtt, hogy le a kalappal.

Hagyjuk a kísérletezgetést!

Bár, azért nem volt ennyire lélekemelő az egy órás előkoncert. Mindez pedig nem a zenekar hibája, ők rendesen odatették magukat, viszont beleestek abba a hibába, hogy hittek a magát szakembernek valló, önjelölt keverősnek. Ugyanis saját embert állítottak a pult mögé, miközben a cuccot kívülről-belülről ismerő hangmérnök elnéző mosollyal hallgatta a kísérletezgetést. Aminek eredményeként a színpadon tökéletesen szóló basszusgitár halvány másolata jött le a küzdőtérre, az ének megütötte egy hangszóróhibás Sokol rádió minőségi szintjét, a dob pedig, mintha a szomszédos Savaria nagyszálló pincéjében csörömpölt volna.

Igaz, utóbbiról a végén Szarvas Peti elmesélte, hogy a HS7 nem engedett módosítani a dob beállításain, dehát akkor is, könyörgöm. Jó, mi azért értékeltük a fentebb már taglalt zenei teljesítményt, bízva abban, hogy a Trojka kaland kerül még hozzá sokkal méltóbb helyzetbe is.

Hát ez meg micsoda?

Aztán jött a HS7, amire rendesen felkészültünk lelkileg. Két zenész kollégával azon értekeztünk a szünetben, hogy biztosan valahogy úgy lesz, hogy az új lemez (címe Jazz) anyaga közé, tudatmódosítóként belekeverik a régebbi, ismertebb számokat. Így is lett, talán a beidegződésnek tudható be, hogy ezek alatt az opuszok alatt kezdett ütemes fel-le mozgásba a küzdőtér eleje, a többit meg halvány mélabú övezte.

Ebből is egy kicsit, abból is egy kicsit…

A harmadik szám után a mi hangulatunkat is. Rá kellett jönnünk, felesleges felfokozott várakozással érkeznünk egy koncertre, annak olykor csalódás lesz a vége. Pedig a zenekar igyekezett rendesen, csak hát nehéz úgy hitelesnek lenni, ha maguk sem igazán hisznek a dologban.

Az új anyagot hallgatva nehéz is lenne, hiszen most jön az, ami a Trojka kaland méltatásánál (szerencsére) kimaradt: ebből is egy kicsit, abból is egy kicsit. Némi kispálos, némi kiscsillagos fíling, nyakon öntve egy kis quimby-mártással. Ráadásul túljátszva a háromgitáros, billentyűs hangszereléssel, aminek eredményeként meghatározhatatlan hangkavalkád lökdöste a gyanútlanul sörözgetőt.

Szűcs Krisztián akcióban

Pedig ennél jóval többre lennének (voltak) képesek, tudjuk be ezt annak, hogy mégiscsak a tavasz bizsergeti a hormonokat, és ilyenkor vannak fontosabb dolgok is a próbateremnél.

Szóval, a négy éve alakult csapat nem a legjobb formáját hozta, illetve csak azokban a percekben, amikor múltat idéztek. Mindenesetre a koncert felétől szívesebben merültünk el a csinos pultoslány mosolyában. Hiszen tavasz van, vagy mi a fene…

A koncert végén gyorsan ki is ürült az aula, mi azért Szűcs Krisztiánnal, a HS7 frontemberével ittunk egy pohárral a kedvenc italából, amiben valami pálinka, gyömbér meg kitudjamégmi van. Ebben nem csalódtunk, de ez már egy másik történet…