Egyfajta elvárás lehet mostanában Hollywoodéknál, hogy a filmek lépjenek túl a gügyeségen, beleértve a vígjátékokat is, mert ami tíz éve még elment viccesnek, az ma már meg sem ütögeti a lécet, az embereknek ennél karcosabb kontent kell. Gondolom, legalábbis valami ilyesmi járhat a filmkészítők agyában egy ideje, elég, ha visszagondolunk a Batman filmek elkomorodására, az egyre sötétebb tónusba forduló Harry Potter-részekre, a hullám pedig most elérte a vígjátékokat is: aki megelégszik a fingós-hányós poénokkal, az nem fog kasszát robbantani.
Tegyük gyorsan hozzá, nem baj ez, elvégre az élet is egyre keményebb, nem árt lekövetni. Ezért kifejezett örömmel és enyhe adrenalinspriccekkel töltött el, amikor a borús bevezető képsorokat a Danzig Fekete Pokol című dala festette alá, akár egy betonsúlyos krimithriller felvezetése is lehetett volna ez - kisvártatva azonban kiderült, hogy nem az, sőt, megmaradt az elkövetkező másfél óra legkiemelkedőbb jeleneteinek, pedig még nem is történt semmi.
Egyébként a soundtrack összeállítója profi munkát végzett, Curtis Mayfield, Wolfmother, Billy Joel, telitalálat dalok szólnak, amiképp a helyszínválasztás is a moziszékek alatt hagyja az állainkat: az óceánmosta thai vidék lebilincselő meseszerűsége és a főváros vesztélyt rejtő bugyrai - később többször is elhangzik az "elnyelte Bangkok" kifejezés - kétségtelenül nagyon pirítanak. Csakhogy egyre gyakrabban tör ránk a benyomás, hogy ez a forró köret csak a főétel langyosságán hivatott segíteni.
Egzotikus állat, cetli, fogorvos nem orvos
A Másnaposok 2. a két évvel ezelőtti, szórakoztató előd nyomát üti bottal, de még különösebb igyekezetet sem lehet kipuhatolni arra vonatkozóan, hogy kicsit tovább legyen gondolva: a történet megint egy vétlen betépésen alapul, megint nem tudják a delikvensek, mi és hogyan történt, és megint össze kell rakniuk a mozaikot. Megint zajlottak meggondolatlan beavatkozások, de nem kihúzott fog, hanem arctetoválás lett az eredmény. A szakállas szociopata Alan megint hozza a felolvasós cetlijeit, megint van egy állatunk, csak Mike Tyson tigrise helyett orosz kokaindílerek majma, megint durrog a fogorvos nem igazi orvos-téma.
És persze megint eltűnik valaki, akit az idő szorításában meg kell keresniük, csak ezúttal Stu thaiföldi menyasszonyának eminens doktornövendék öcsikéje az, aki a jelek szerint persze velük bulizott. És csak egy levágott ujj maradt utána...
Azt már mondtuk, hogy megint egy videofelvétel segít (illetve nem segít semmit sem) a nyomravezetésben? Nem, amúgy véletlenül sem az ismétléssel magával van baj, az egy folytatásban jól tud szólni, ha megfelelő alázattal, mértékletesen pöccintik be elénk, hogy segítsen rég elfeledett pillanatok felidézésében - itt azonban öncélúvá válik a hasonló panelek sorozatos újralövése, és nem nehéz kitalálni, hogy ez egy idő után kissé unalmassá válik.
Nem jobbítanak a helyzeten a sztereotípiák sem, jelesül, hogy ez az ötven fokos szutyok városa, a földi gyehenna, ahol ha lefekszel egy kurvával, annak biztosan kukija van, az európaiak pedig kizárólag mocskos bizniszeket bonyolítani érkeznek ide. Ja igen, a sötét tónus, majd' elfelejtettem! Csak ne kéne ennyit ásítoznunk közben.
Nem szeretném elvenni senki péntek estéjét, főleg, ha tetszett az első rész. Nachosszal elmegy ez is, de csilit, na azt azért kérjünk hozzá.
