Gályával bővül a Karnevál

A BM és a Karneváli Kuratórium összefogásának eredményeképpen börtönrabok eveznek a szombathelyi Csónakázó tó vizén.

Ahogy azt már megszokhattuk, a Savaria Karnevál minden évben megpróbálja túllicitálni önmagát. Ez idén sem lesz másképpen. A karneváli helyszínek ezúttal a Csónakázó tóval bővülnek, ahol gályán viszik majd csónakázni a kilátogatókat.

Méz ser, bor és malacsült is várja majd az első szombathelyi gálya fedélzetére lépőket, és amíg a két szintes hajó felső szintjén a patríciusok a bőségszaruból fogyasztanak az alsó szinten a szombathelyi Büntetés-végrehajtási Intézet „lakói” gályáznak. A börtönlakók a legszigorúbb óvintézkedések mellett hagyhatják csak el a börtönt, így hiába próbáltunk meg részleteket megtudni a Belügyminisztérium egyelőre csak annyit közölt, hogy valóban megállapodtak a Karnevál Kuratóriumával és három napra biztosítanak embereket az evezőkhöz. Sajnos sem a gályázók létszámát, nem árulták el, sem pedig azt, hogy mi alapján válogatják majd ki az evezősöket.

Korabeli ábrázolásokból, illetve filmekből, például a Ben-Hurból próbáltuk meg megrajzolni a gálya terveit

– kezdte Benyák Imre, hajóépítő.

Ez egy kisebb, fordulékonyabb hajó lesz. Szükséges volt, hogy minimális méretekkel dolgozzunk, mivel a szombathelyi Csónakázó tó nem egy túlságosan nagy vízfelület, továbbá ott van a gyaloghíd, amelyen alatt szintén át kell férnie a gályának. A nagy látványos vitorlákat így el kellett hagynunk, de így is impozáns lesz a hajó. A felső fedélzet 27 méter, míg az alsó valamivel nagyobb 30 méter. Erre azért volt szükség, hogy a kiszolgáló pultokba szükséges ételeket és italokat raktározni lehessen. Ám így is szükséges lesz egy hajóház a partra, hogy a kikötéseknél „feltankolhasson” a büfé.

Hamarosan gálya fogadja a karneválozókat
Mészáros Zsolt

Mérei Tamás, a Karnevál kurátora kiemelte, hogy a Karnevál mindig is az összefogásról szólt. A rendezvény legújabb látványossága is csak így jöhetett létre. Az Erdészet ingyen biztosította a faanyagot a hajó megépítéséhez, a BM pedig annak a lehetőségét teremtette meg, hogy olcsó munkaerőt találjanak a gályázáshoz. De a Szombathelyi Szimfonikusok is kiveszik a részüket, ugyanis a gályázás ütemét biztosító dobost a zenészek delegálják. Váltásban összesen 9-en lesznek.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Ezzel a két cikkel vicceltük meg Önöket, elnézést!

Sem a Csónakázó-tavon nem fognak evezni elítéltek a Savaria Karnevál alatt, sem parkolóőröket figyelő mobilos alkalmazás nem létezik. De azért nincs harag, ugye?

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet