Jön a keményen dolgozó kisember jóárasított villanyautója, a Tesla Model 3

Már idén megindul a sorozatgyártás.
Áramvonalasan ízléses
Tesla Motors

Az őrült zseni (vagy zseni őrült) Elon Musk, aki dollármillióit célzottan a jövőbe fekteti, átütő bejelentést tett a Twitteren: cégének, a Tesla Motorsnak a Model 3 nevű elektromos autója most péntektől kezdődően, a következő hónapokban egyre szaporábban gördül le a gyártósorról, konkrétan augusztusban száz elkészül belőle, szeptemberre 1500, decembertől kezdve pedig a becslései szerint húszezerre emelkedhet a havi legyártott autó.

Hogy miért annyira fontos ez, miért már-már forradalmi a bejelentés?

Azért, mert a Model 3 az eddigi legolcsóbb Tesla-autó, forintra átszámolva alig tízmillióért hozzá lehet majd jutni.

Legalábbis ennyi lesz az indulóár. A Tesla eddigi modelljei húszmillió forinttól kezdődtek, vagyis még bőven a luxus kategóriába estek, de úgy tűnik, Musk fokozatosan tényleg beváltja azt az ígéretét, hogy egy mindenki számára elérhető autót alkosson.

A Model 3 úgy lett a Tesla legsikeresebb autója, hogy még egy darab sem készült belőle: 2016 márciusától nyitották meg a rendelések felvételét, és alig pár napon belül tönbbszázezres előrendelés érkezett az új, és elődeihez képest olcsó szuperkocsira, gyakorlatilag még az első csavarok betekerése előtt szétkapkodták.

A nép Teslája egyébként hat másodperc alatt gyorsul százra, és egy töltéssel 350 kilométert tud megtenni.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Tech