Vasi Megyebál videókkal elmesélve

Galambos Tamás lett az Év Vasi Embere, Varga Miklós Európáról énekelt és az év pálinkáját is megkóstolhatták a bálozók a bálszezon nyitányán.
 
 

Vasi Megyebál videókkal elmesélve

Galambos Tamás lett az Év Vasi Embere, Varga Miklós Európáról énekelt és az év pálinkáját is megkóstolhatták a bálozók a bálszezon nyitányán.
 
 
 
 
Tetszünk, ugye? Akkor lájkolj minket! 
 

Vasi Megyebál videókkal elmesélve

Galambos Tamás lett az Év Vasi Embere, Varga Miklós Európáról énekelt és az év pálinkáját is megkóstolhatták a bálozók a bálszezon nyitányán.

Kétszer köszöntötték a Vasi Megyebálra érkező vendégeket. Először a rendezvénynek helyet adó Tóvendéglő előtt demonstrálók, majd barátságosabb hangnemben Kovács Ferenc és Vas megye szépe, Osztrosits Katalin, a Batthyány Bandérium előtt.

A nyitóbeszédet az idén Dr. Halmosi Zsolt rendőr dandártábornok mondta el, az összefogást hangsúlyozva, mivel csak így húzható ki az ország a bajból. Beszélt a család fontosságáról, majd a bálra kitérve megdicsérte a hölgyek ruháit. A beszéd videónkban 1:40-től hallgatható meg.

Megnyitó beszédek és a nyitótánc

A Vas Megyei Közgyűlés elnöke, Kovács Ferenc (6:00-től)idézettel kezdte mondandóját, miszerint azért kellenek az ünnepek, mert nélkülük üres lenne az élet. Olyan lenne, mint egy hosszú utazás a fogadók és pihenőhelyek nélkül. A tavasz közeledtét ünneplő emberek mulatságaiból alakultak ki a bálok. A báli ünneplés a magyar kultúrának részét is képező hagyomány. Az elnök megemlítette, hogy a tombola bevételével is gyermekvédelmi intézményeket támogatnak.

A komoly szavak után a Szökős Néptáncegyüttes ropta a parketten (első videónkban 9:25-től) és hagyományosan táncba vitték a vendégeket.

Pálinkakóstoló és tánc a Vasi Megyebálon

A hangulatot az idén is Birkás pálinka fokozta. Nagyon sokan voltak kíváncsiak a tavalyi év legjobb pálinkájának választott málnapálinkára, de a többi hegyháti gyümölcsnedű is nagy sikert aratott. Aki kíváncsi, hogyan és hol készül a szombathelyi nagy bálokon tavaly taroló pálinka, az korábbi cikkünkben elolvashatja.

Horváth Meggie és Varga Miklós a Vasi Megyebálon

Az idén is két énekes szórakoztatta a közönséget. Horváth Meggie a helyi hangot képviselte egyedi stílusban előadott dalaival. Varga Miklós korábbi sikeres dalai mellett két új szerzeményt is előadott. A 80-as évek nagy slágere a még szétszabdalt Európából és Európáról a következő videóban hallgatható meg.

Európa és a Kell még egy szó Varga Miklós tolmácsolásában

A Megyebálok egyik legemelkedettebb pillanata, amikor kihirdetik az Év Vasi Embere cím nyertesét. Az idén egy fiatalnak tekinthető vállalkozó, Galambos Tamás lett az év embere, aki a nehézségek ellenére munkahelyeket teremtett és folyamatosan fejleszt, sok megyében élő családnak biztosítva a megélhetést. De a felvezetőből kiderült, hogy ez még nem lenne elég, viszont Galambos Tamás karitatív tevékenysége is kellett ahhoz, hogy ő lehessen a kitüntető cím birtokosa.

Galambos Tamás az Év Vasi Embere

A családi vállalkozásról pár éve a nyugat.hu is részletesen beszámolt. A kitüntetett első szavaival (7:25-nél) köszönetet mondott szüleinek és testvérének, aki egyben a legjobb üzlettárs is, valamint feleségének és gyermekeinek is. Galambos Tamás kérte a jelenlévőket, hogy aki üzleti sikereket ér el, az ne feledkezzen meg a rászorulókról sem.

A hajnalig tartó bálon a zenét a Spektrum Zenekar játszotta a bálozóknak. Éjfél után felcsendült a Happy birthday nóta is, ami a Vasi Volán Zrt. vezérigazgatóját köszöntötte, aki 40 évvel ezelőtt, ezen a napon született. Érdekesség, hogy az Év Vasi Embere megnyerte a Megyebál tombolasorsolásának értékes fődíját is.

 

 

A független sajtó a vidéknek is jár! Támogasd a Nyugat.hu-t!

Budapesten kívül szinte már nincs olyan média, amelyet hozzá közeli üzletembereken keresztül ne vett volna meg, vagy ne befolyásolna a kormány. Te azonban itt is szeretnél olyan híreket olvasni, amiket nem befolyásol a mindenkori hatalom, vagy a gazdasági élet szereplői. Olyat, amely a te érdekeidet is képviseli. Támogasd a legnagyobb független vidéki médiát, a Nyugat.hu-t!

 

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

 

 


 
 

 
 
 

 
 

 
 
 
 
 
 
 

Hirdetés

Hirdetés