Zsákos Bilbó útra kel

Itt a március, a meteorológiai tavasz. Nálunk a csicsergő madarak lepik el a köztereket, Új-Zélandon pedig újra törpök és hobbitok, mágusok és orkok nyüzsögnek. Elkezdték forgatni a Gyűrűk Ura előzményét, a Hobbitot.

2001 volt az éve, amikor a mozik világszerte bemutatták Peter Jakson monumentális trilógiájának első darabját, a Gyűrű szövetségét. A film hatalmas durranás lett, özönlöttek az emberek a mozikba, no meg a könyvesboltokba, hogy elolvassák Tolkien regényét és persze a folytatást is, hogy ne kelljen már éveket várni amíg kiderül, mi is az egész sztori.

Sok kötetes társaság

A Gyűrűk Ura aztán lavinát indított el, mert Tolkien Középföldére egy egész mítoszt teremtett, a legapróbb részletekig kidolgozva. Ilyen melléktörténetek például A szilmarilok, a Húrin gyermekei vagy a Hobbit, amely az író első műve volt és a Gyűrűk utáni legnépszerűbb olvasmánya. A Hobbitot az ifjúsági irodalom közé szokták általában sorolni, ám egy igazi rajongó ugyanolyan lelkesedéssel és komolysággal nyúl hozzá, mint tette azt az Egy Gyűrű történetével.

rajongói grafika
-

A Hobbit főszereplője Zsákos Bilbó, aki útra kel Szürke Gandalffal és 13 törppel, hogy visszaszerezze a törpök jogos jussát Smaugtól, a sárkánytól. Eközben pedig olyan helyeket járnak be és olyan kalandok esnek meg velük, amiket a filmnézők már a Gyűrű filmekben láttak. Most fog például Bilbó a később kővé vált trollok fogságába esni, találja meg a szupergyűrűt Gollam barlangjában, tesz szert a mithril páncélingre és köt barátságot a kőszáli sasokkal.

500 milliós film lesz, két felvonásban

Nem csoda hát, hogy a Gyűrűk Ura utolsó darabja után még éhesen maradt rajongókat most a Hobbittal próbálja meg jóllakatni Hollywood. A rendezői székbe sok cserebere után bekerült Peter Jacksonnal pedig nem tesz rossz lóra a Warner Brothers.

A stúdión igazán nem fog múlni semmi, hiszen 500 millió dollárt (Az egész Gyűrűk Ura trilógia az IMDB.com információi alapján 282 millióból készült el) bocsátottak az alkotók rendelkezésére, akiknek 2012-re kell szállítaniuk az első, 2013-ra pedig a második részt, mert az eredetileg egy kötetes történetet két részre vágják. Hogy semmi ne legyen bízva a véletlenre, 30 darab RED Epic kamerát spájzoltak be a teljes 3D élmény miatt az új-zélandi forgatásra, ami egyébként már e hónapban meg is kezdődött.

Mikor jó egy folytatás?

Egyértelműen akkor, amikor minden megegyezik az eredeti alkotással. A dolognak most az a fonákja, hogy előzményfilm készül. Ám a kiszivárgott információk alapján a filmesek olyannyira odafigyelnek ezekre a részletekre, hogy például a stábban nem lesz olyan karakter, akit más színész formálna meg, mint tette azt a Gyűrűk Urában. A régi karakterek közül pedig a filmben fel fog tűnni Bilbó, Frodó, Gandalf, Szarumán, Gollam, Elrond és Galadriel. Továbbá Orlando Bloom is feltűnik majd, aki Legolasnak ad újra életet, amivel kapcsolatban annyi az érdekesség, hogy a regényben nem szerepel a tünde herceg. Bilbót két színész is megformálja majd. Az idős hobbitot a Gyűrűk Urában is látott Ian Holm, míg a fiatalt Martin Freeman (Haláli hullák hajnala, Galaxis útikalauz stopposoknak) alakítja.

A forgatási helyszínek is ugyanazok lesznek, mint voltak korábban: többek között ismét felépülta szinte be is költözhető Hobbitfalva.

A Hobbit stábja - kék zokniban Martin Freeman
-

A forgatás elkezdése nem volt éppen zökkenőmentes. Előbb az új-zélandi színész sztrájk, majd később a földrengés nehezítette az alkotók dolgát. Most azonban úgy néz ki, hogy végre minden akadály elhárult és már csak a centit kell vágnunk, hogy mire lefogy, végre ismét Középföldén kalandozhassunk.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

A Gyűrűk Ura és a semmi

A gyűrűk urának folytatása épp 179 perccel hosszabb a kelleténél. Pontosan ennyi ideig mered rád elképesztő üresség és bárgyúság.

A Gyűrűk ura dollármilliói

Mégiscsak van valami biztató abban, hogy az ezredforduló után az egyik legtöbb nézőt vonzó film egy a jó és a rossz harcáról szóló szép mese.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra