Újabb hagyományőrzők költöztek a Ferences-kertbe

A Történelmi Témapark idén is harcászati bemutatóktól hangos, de olyan csapatok is bemutatkoznak, akiket eddig nem láthattunk a karneválon. Ilyen a római katonaéletet bemutató bolgár Abritus Hagyományőrző Csoport, a XIII. századi milicista hadviselést megidéző Banderium Hungarorum, a honfoglalás-kori magyar lovas felszerelését bemutató Magyar Történelmi Íjász Társaság, illetve az István király korába kalauzoló Foedus Orientalis és JANTAR Egyesületek. Idén először, hazánkban egyedülálló módon, szakmai zsűri bevonásával, a nézők folyamatos tájékoztatása mellett minősítik ma a megjelent hagyományőrző csoportokat.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek