Tíz bemutató a szombathelyi Weöres Sándor Színházban

Egy ír kortárs szerző, Martin McDonagh: A kripli című drámáját szeptemberben mutatja be a színház, októberben pedig Woody Allen: Játszd újra, Sam! című romantikus vígjátékát láthatja a közönség – derült ki a színház évadnyitó ünnepségén. A tervezett bemutatók sorában szerepel még többek között Anton Csehov: Ványa bácsi című drámája és Presser Gábor musicalje, A padlás is. Az évadban két bérleten kívüli bemutatót is tartanak, ezek közül az egyik a Jelenetek két házasságból, amelyet Koltai Róbert rendez, és az egyik főszerepet is ő játssza. A másik ilyen darab Szombathely híres szülöttéről, Szent Mártonról szól Köpönyeg és palást címmel.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek