Vasi fiatalember a világ legjobb asztalosa

László Attila bútorasztalos első helyezett lett a Brazíliában megrendezett szakmák olimpiáján. A Pécsen élő és dolgozó, 21 éves vasi fiatalember a szakma alapjait a celldömölki Berzsenyi Dániel Gimnázium és Szakképző Iskolában, valamint az otthoni műhelyben sajátította el. A fiú családjában az asztalosság apáról fiúra száll, hiszen édesapja és testvére is ebben a szakmában dolgozik. A Sao Paulóban megrendezett WorldSkills elnevezésű versenyen 63 ország több mint 1200 versenyzője mérte össze tudását 50 versenyszámban. Magyarországot 13 szakmában 14 fiatal szakember képviselte. Közülük László Attila szerzett aranyérmet a versenyen.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek