Szeptember 1-jétől a bölcsődések és az óvodások 90 százaléka ingyen étkezik

A bölcsődések és az óvodások 90 százalékának ingyenes étkezést biztosítanak az intézményekben keddtől, ez az arány eddig 27 százalék volt. Ez azt jelenti, hogy 321 ezer gyermek után nem kell étkezési díjat fizetni szeptembertől a bölcsődékben és az óvodákban. A szeptember 1-jétől kiterjesztett ingyenes gyermekétkeztetéssel egy olyan család, amely eddig nem kapott ilyen támogatást, havonta gyermekenként 7-10 ezer forintot takaríthat meg a kormányszóvivő korábbi közlése szerint. A 2016-os költségvetésben 71,7 milliárd forintot biztosítottak a gyermekétkeztetésre.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek