Sokan kérnek igazolást a NAV-tól az otthonteremtési kedvezményéhez

A szervezet tapasztalata szerint is sokan érdeklődnek a július 1-jén bevezetett lakásépítéshez, -vásárláshoz igényelhető, vissza nem térítendő állami támogatás iránt. Emiatt már mintegy háromszorosára emelkedett a Nyugat Dunántúli Főigazgatóságon azoknak a száma, akik adóigazolást kértek. A családok otthonteremtési kedvezményének ugyanis egyik feltétele, hogy 15 napnál nem régebbi okirattal kel igazolni, hogy a kérelmezőnek nincs nyilvántartott köztartozása. Ezt az adóigazolást a NAV állítja ki háromezer forintért. A kérvényt elektronikusan, személyesen a NAV ügyfélszolgálatain és postai úton is be lehet adni.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek