Szeptember végéig Vas megyéből is pályázhatnak a 35. évüket be nem töltött vezetők „Az Év Fiatal Vezetője 2015” díjra. A kiíró a Fiatal Vezetők Akadémiája: a nevezési szempontok között figyelembe veszi egyebek mellett a pályázó szervezeten belül betöltött pozícióját, a cég neki köszönhető eredményeit valamint hogy képes-e, szeretne-e fejlődni, tanulni. A díjra olyan 35 év alatti vezetők pályázhatnak, akiknek legalább egyéves vezetői tapasztalatuk van, és akik legalább öt főből álló csapatot irányítanak. A pályázati adatlap a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara honlapján elérhető. Nevezni szeptember 28-ig lehet. Az ünnepélyes díjkiosztó novemberben lesz.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!