2015 júniusában 117 fiatal regisztráltatta magát első alkalommal álláskeresőként, amely 13,6 szálékkal volt több az egy évvel korábbinál. A Vas Megyei Munkaügyi Központ adatai szerint az elmúlt évhez képest a szakmunkás, szakiskolai végzettséggel rendelkező, valamint a szakközépiskolában, technikumban végző fiatalok regisztráltatták magukat nagyobb számban. Hosszú ideje egyébként Szentgotthárd térségében a legalacsonyabb a munkanélküli pályakezdők aránya, mindössze 5%. Ezzel szemben Celldömölk térségében háromszor magasabb, meghaladja a 15%-ot is.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!