Szombathelyen élő képzőművész vagy, aki a Képzőt, a bécsi Akademie der Bildenden Künstét majd a pécsi művészeti Doktori Iskolát megjárva a saját kiállítói gyakorlat mellett közösségi kulturális projektekkel is foglalkozol, illetve két oktatási intézményben is tanítasz a városban. Most közelebbről, kérlek, mesélj arról, hogy festőként hogy alakult a viszonyod a murális művészettel (szerk. az épített tér felületeihez kötött, jellemzően nagyléptékű, különböző festészeti technikákkal, esetleg mozaikkal készülő alkotásokkal)?
Két évvel ezelőtt indult el a Murális Műhely és Symposion. Folyamatosan a fejemben volt egy ilyen falképfestészeti ügy, mert vonzódom a médium adta tágas keretekhez. A másik célkitűzésem az volt, hogy Szombathelyen a kortárs szemlélet, a 21. század festészeti nyelve minél aktívabban jelenjen meg. Az, hogy egy műhely és szimpózium formában kezdtem el erről gondolkodni, az valószínűleg egy ilyen generációs szituáció. 43 vagyok, és nagyon sok művet létrehozott az ember, önmagát próbálta bemutatni itt-ott. Középgenerációs alkotóként megértett bennem, hogy szeretnék valamit aktívan tenni közegemért, Szombathelyért, a vizualitásért, hogy minél több dolog legyen látható, közvetlenül is befogadható a kortárs vizuális kultúra területéről, ezért gondoltam, hogy megkeresem ezzel a projektötlettel az önkormányzatot, Prieger Szabolcs kulturális programszervezőt, akik nyitottak és támogatóak voltak a felvetésemre.
Itt érdemes lehet megemlíteni, hogy több helyi beágyazottságú kulturális művészeti egyesületnek is aktív tagja vagy. A közösségben gondolkodás nálad szerves része az alkotómunkának?
Igen, Szombathelyen két képzőművészeti egyesület van, amelynek tagja vagyok. Az egyik STAG (szerk. Savaria Tendency Art Group Művészeti és Kulturális Egyesület), amely 2003-ban indult. Én akkor még egyetemista voltam, és nagyon megtisztelő volt, hogy a STAG behívott a tagságba, és együtt tudtunk dolgozni. A másik a hat éve működő a Westwerk. Ez az egyesület szintén óriási erővel dolgozik, az egyes alkotók által kezdeményezett projektek lebonyolításában rengeteget segít a többi tag is. Tulajdonképpen ilyen projekt a tavaly elindított Murális Műhely és Symposion, amit szintén ez az egyesület támogat. Emellett idén egy másik művésztelepet is grundoltam, amelyhez kimenetként kapcsolódik majd egy tematikus csoportos kiállítás és egy előadássorozat (ezutóbbiban más ELTE-s oktatókkal is kooperálok). Tehát, hogy minél aktívabban próbálom megszervezni ezeket a programokat, hogy Szombathely, az egyetem, a város minél több rétegét elérjem.
A muráliára visszatérve, valószínűleg azért kedvelem ezt a műfajt annyira, mert fontos része a nagy lépték. Az én tevékenységem, a képzőművészeti attitűdöm folyamatosan azon rugózik, hogy nagy felületeken dolgozzak. Visszagondolva arra, hogy a Képzőművészeti Egyetemen is úgy készítettem fotogramokat, hogy anno elmentem a váci gyárba, és megvettem a tíz négyzetméteres papírtekercset. Vagy ha a Pécsi Tudományegyetem doktori képzésén is már 150-150 cm-es panelekből raktam össze egy nagyobb léptékű installációt. Ez utóbbiból volt egy önálló kiállításom 2016-ban a Szombathelyi Képtárban (szerk. Formába kerekedett világ). Tehát mindenképpen nagyobb méretekben szeretek gondolkodni, és ennek a legnagyszerűbb formája számomra az, amit a falképfestészet vagy a street art rendkívül gazdag megoldásai kínálnak, és amely sok más inspiráló határterülettel, így a közösségi művészettel, public arttal is érintkezik.
Például régóta izgat a reverse graffiti, ami arról szól, hogy egy adott falfelületre – amelyet a városi közlekedés és egyéb szennyeződések sötétre színeztek – hogy viszel fel valamilyen negatív formát egy magasnyomású mosó segítségével. Egy nagyon finom rajzolatú, ornamentális vagy gyakorlatilag bármilyen dolgot el lehet rá képzelni. Az a nagyszerű benne, hogy monumentálisan meg lehet oldani. Továbbá szimpatikus az is benne, hogy efemer, változékony, tehát nem tolakszik bele a helyi közösség életébe, de ott van, és miközben tisztítással hoztuk létre, környezetbarát eszközökkel.
Szervesül az urbánus térben.
Igen. Én ilyet szeretnék majd létrehozni, ha lesz erre kapacitásom és időm.
Tehát a murális munkák kapcsán elmondható, hogy a múzeumi térben bemutatott művészethez képest közvetlen hozzáférése van a nézőnek, nincs belépési küszöb, hiszen az utcán ér minket a látvány. A Murális Műhely és Symposion egy majdnem egy évtizedesre tervezett eseménysorozat. Ezt hogy kell elképzelni, hogyan épül fel a struktúrája, hány résztvevővel dolgozol, milyen hosszú lesz a kifutása, és mi a konkrét tartalmi kapcsolódás az Ulysseshez?
Az induláskor fontos volt, hogy keressek egy lokális értéket, amire rá lehetne építeni ezt a technikai megközelítést. Gondolkodtam több ügyön, aztán a Bloomsday volt számomra a legkézenfekvőbb. Joyce Ulyssesben felrajzolt kapcsolódása a városhoz, ahol megtudjuk, hogy az egyik főhős, Leopold Bloom nagyszülei innen Szombathelyről vándoroltak ki Dublinba hasonlóan fiktív dolog, mint ahogy a Rómeó és Júlia történetének Verona adja a helyszínét. Vagyis Szombathely városának is egy nagyon fontos és klassz kulturális desztinációja van.
A regény maga három nagy egységből áll, amely 18 fejezetre tagolódik összesen. A projekt is közvetlenül ezekhez a fejezetekhez kapcsolódik. Az foglalkoztatott, hogy lehetne úgy megjeleníteni őket, hogy nem egy az egyben vizuális adaptációkat készítünk, hanem a Murális Műhely által meghívott művészek közben reflektálnak a saját művészetükre, a kortárs vizualitásra és gondolkodásra.
Vagyis nem csupán az illusztratív jelleggel készülnek a falképek, hanem egy-egy meghívott művész egy adott, soron következő fejezetre reagál, ha jól értem. Így vizuális karakterükben és az interpretáció módszerükben is sokféle megoldással találkozhatunk a várost róva a murális munkák után?
Igen. És megkerestem első körben Batykó Róbertet, aki 2011-ben elsőként nyerte meg a Leopold Bloom Képzőművészeti Díjat. Tehát már volt kapcsolat a művel, Írországgal, és elfogadta a felkérést. Ő készítette a második epizódhoz kapcsolódó falképet, én pedig az elsőt, amelynek Télemakhosz a címe, Batykó Róbert munkáinak pedig Nesztór. Idén további két alkotóval folytatódik a munka.
A szintén Leopold Bloom-díjas Szabó Eszter nagyszerűen reagált a negyedik fejezetre úgy, hogy közben autentikusan összekapcsolódik saját alkotói gyakorlatával, korábbi témáival is a készülő mű. Eszter kifejezetten a főszereplő feleségének, Molly Bloomnak a megformálásával dolgozik. Nagyon jó helyszínt találtunk hozzá: a regényben ábrázolt markáns polgári attitűddel összecsengésben Eszter falképe egy 19. század végi polgári, egyszintes ház homlokzatára került. Tehát a hordozó és a tematika gyönyörűen egybeépül, illetve a munkát egy okostelefonnal/ applikációval elérhető kiterjesztett valóság (AR) alapú animáció és szöveg egészíti még ki. A szöveg elkészítésében Bán Zsófia társalkotóval dolgozott közösen Szabó Eszter.
A másik alkotó, Aidenn Barry Írországból jött hozzánk Szombathelyre, hogy elkészítse az Ulysses harmadik fejezetből inspirálódó murális művét. Itt nagyszerű volt együtt dolgozni az Ír Nagykövetséggel és a dublini Project Arts Centre-rel. Ez utóbbi intézmény ajánlása révén vettük fel az önkormányzattal Aidenn-nel a kapcsolatot.
Mind a kettő kép a Szombathelyi Képtár gazdasági bejáratának a jobb és bal oldalán van, a Zrínyi utca felől, ahol majd június 16-én 15 órakor kerül sor a murális munkák nyilvános átadójára.
Igen, visszakanyarodva, Eszter munkájának a fejezetének a címe Kalüpszó, Aideennek pedig Próteusz. És itt nagyon sok dolog összekapcsolódik, pont úgy ahogy a Képtár gazdasági bejáratán belépve eleve velünk szemben terül el az Isis-szentély, messzebb Szombathely római kori kulturális öröksége. Aideen erre reflektál munkájában. A harmadik fejezetben elmélázó Stephen Dedalus folyamat-tudatfolyamát próbálja prezentálni, ahogy a regény fiatal központi karaktere fejlődik, gondolkodik, változtatja az elképzeléseit az őt körül vevő világról. Ez nagyon jól passzol Próteusz antik alakjához, aki a változó tengernek az istene, jellegzetessége az alakváltás. Aideen egy 17. századi Próteusz-ábrázolást, egy metszetet használt vizuális kiindulásként, illetve itt is lesz egy AR alapú médiatartalom, amely az Artivive alkalmazással érhető el a falképen keresztül.
Összegezve, ami számomra a Murális Műhelyben rendkívül szimpatikus hozzáállás, hogy jön egy művész, megalkotja a munkáját, és innentől – a műfajból adódóan – már nem csak a művészé, hiszen nem viheti magával, kicsit senkié és mindenkié is lesz ezután. Vagyis a murális műfaj lényege igazán egy ilyen közösségi terület létrehozása. Nagyon izgalmas, hogy tényleg a művek közt élünk. Bízom benne, hogy Szombathely lakói minél jobban befogadják, és belátásuk szerint értelmezik és értékelik ezeket a munkákat. Egyébként az eddig elkészült mind a négy falkép mellé kerülnek QR-kóddal elérhető rövid leírások, ami még segít abban, hogy az alkotók koncepcióját is közvetítsük a közönség felé.
Lényegében Murális Műhellyel egy 0-24-ben nézhető köztéri galéria jön létre a projekt során, ahogy Horváth Soma kultúráért is felelős alpolgármester vagy Prieger Szabolcs is hivatkozott rá így többször. Kicsit essék szó a jövő időről is. Ha minden évben két meghívott alkotó kapcsolódik be, könnyű kiszámolnunk, hogy akkor ez egy 9 éves futamidőt vetít előre a Műhelynek. Egyébként maguk a művek mennyire időtállóak, vagy milyen élettartammal számolhatunk az alkalmazott technikáknál?
A konkrét festészettechnikai megoldások kitalálásánál fontos volt, hogy minimum húsz éves időtartamban gondolkozzak. Egy nagyon jó minőségű festéket használunk, amit a PPG Trilak biztosít számunkra. Én abban bízok, hogy huszonöt évig bírni fogja ez a fajta kültéri homlokzatfesték. Természetesen, ha az időjárás rongálja, akkor azért próbálom javítani, de az elmúlt egy év alatt semmilyen változás nem volt észlelhető a muráliáknál. Sőt, nagyon jó reflexiókat kaptam velük kapcsolatban, főleg most, hogy megint aktív, készülő, gyarapodó szakaszban van a projekt.
Milyen reakciókat kaptál?
Az első két munka helyszínválasztása esetén externális előny, hogy mindkét falfestészeti munka egy-egy oktatási intézmény közelében található. A Batykó-mű a belvárosi Paragvári Iskola mellett, a Berzsenyi Dániel Megyei Könyvtár mögötti utcában látható. Reggel, ahogy a gyerekek mennek be az iskola hátsó bejáratán, Batykó Róbert munkáját látják. Remélem, hogy ez a kortárs vizuális tapasztalat majd segíti őket, hogy a jövőben is nyitottak legyenek a hasonló tartalmak felé, mivel tapasztalatom szerint – részben az oktatási deficit miatt – ma Magyarországon ez a készség sajnos elég alacsony szinten mozog. A másik munka, amit én készítettem, az Aréna Utcai Óvoda egyik épületén található. Rendszeresen hallok szülőktől visszajelzéseket, hogy a gyerekek szeretik, nézik, böngészik a felültet. Maga a munka itt több nézőpontot is kínál, bele lehet látni egy portrét, egy archaikus Agamemnón-maszkot, de csupán az áttört forma is mozgásba hozhatja a gyerekek tekintetét és fantáziáját. Tehát hogyha a gyerekek vizualitás iránti fogékonyságát én ezzel tudom segíteni, azt gondolom, hogy a Murális Műhellyel már elértem egy fontos célt.
A mindenkori befogadó közönség attitűdjéhez, fogékonyságához kapcsolódik az egyik utolsó kérdésem. A Bloomsday helyi története egészen 1994-ig nyúlik vissza, amikor is egy kifejezetten alulról szerveződő, a helyi, de adott esetben országos/nemzetközi beágyazottsággal rendelkező művészek által életre hívott eseményről volt szó, amit aztán később a városi kultúrpolitika is elkezdett támogatni. Majd a Bloomsday különböző életszakaszai eltérő színvonalbeli megvalósulását hoztak magukkal az elmúlt 28 év alatt. Azonban végig jellemző volt az a kicsit populista hangvételű kritika, hogy a Bloomsday kevesek kulturális kiváltsága, és kis hatósugárral von be szakmai bennfentességgel épp nem vádolható érdeklődőket. Nyilván ez a visszatérő kritika abból a hozott karakterből is fakadhat, hogy maga az inspiráló mű, a modernista irodalom egyik csúcsműve önmagában sem egy alacsony belépési küszöböt kínáló olvasmány. Mit gondolsz arról, hogy a Murális Műhely vagy akár konkrétan a megvalósult négy köztéri munka és az idővel hozzájuk társulók mennyiben segítenek abban, hogy a szombathelyi Bloomsday többek ügye legyen, vagy több, parallel hangnak helyet adó kulturális kezdeményezéssé váljon?
Amikor elindult a Bloomsday ‘94-ben, ahogy említetted, én középiskolás voltam. Mi ezeket láttuk, az vált az egyik alap tapasztalatunkká, hogy Szombathelyen a képzőművészeti élet alulról szerveződve milyen ügyeket hoz létre. Biztos ez is szerepet játszik abban, hogy én is megpróbáltam egy ilyen alulról elinduló és fölfelé szerveződő ügyet megfogalmazni. Én most, ahogy jobban látom, hogy a Bloomsday hogyan működik, nagyon fontosnak gondolom azt, hogy ezek az egyéni művészeti kezdeményezések folyamatosan teret kapjanak, ettől frissül, ettől lesz önazonos az egész.
Mellette persze az sem elhanyagolható, hogy minél többen ismerjék magát a regényt, legyen valamilyen viszonyuk azzal, hogy az Ulysses Szombathelyhez is kötődik, és ebben még mindig nagy lemaradásban vagyunk. Most ahogy készülnek a képek, ott vagyok az alkotók mellett, próbálok segíteni, és megáll valaki és megkérdezi, hogy mi ez, és még mindig magyaráznom kell a regényt és kapcsolódásait. De bízom benne, hogy ez kétnapos fesztivál forma kortárs képzőművészeti és irodalmi eseményekkel, zenei programokkal szélesebb körben megmozgatja a várost.
A Szombathelyi Művészeti Szakgimnázium mellett az ELTE Berzsenyi Dániel Pedagógiai Központ Vizuális Művészeti Tanszékének is oktatója vagy, és kifejezetten festészeti technikákat tanítasz itt, képalkotás szakos hallgatóknak, illetve vizuális tanár szakos hallgatóknak. Ennek kapcsán hogyan csatornáztad be az ottani tapasztalataidat, vagy akár a hallgatókat hogyan szólítottad meg?
Az egyetemen festészeti technikákat oktatok, és már volt ilyen murális festészeti gyakorlatunk, tehát voltak hallgatók, akiket be tudtam csatornázni az idei projektbe is. A hallgatók rendkívül élvezik ezt a lehetőséget, hogy két professzionális művésszel dolgozhatnak, szakmai kérdéseket, gyakorlati problémákat tapasztalhatnak meg élesben. Én ezt is továbbra is szeretném erősíteni, hogy az egyetem Vizuális Művészeti Tanszéke minél aktívabban részt vegyen a Murális Műhely további munkájában.
A regény most jubilál, mert bár 1918-tól folytatásos formában közölték, de ‘22-ben adták ki először a teljes kötetet egyben. Az idén kétnapos eseményen (Bloomsday/s) a kortárs vizuális művészet felülreprezentált: a Murális Műhely és Szimpózium mellett az általad is említett Westwerk Egyesületnek lesz egy nagyobb léptékű projektje a Szombathelyi Képtár emeleti kiállítóterében, a Slow Animals című csoportos kiállítás, vagy az Irokéz Galéria a tavalyi vonalat folytatva a hazai fiatal festő generáció bemutatására koncentrál Erményi Mátyás szóló anyagával. A további, közönség számára is bekapcsolódást ígérő köztéri művészeti akciók vagy a zenei program mellett (itt külön ajánljuk a részben Bloomsdayeken felnőtt, idén 20 éves PUK csoport zajzenei diszkóját) újdonságként fontos említést tenni az irodalmi vonalról. A frissen megalapításra kerülő Joyce-klubról, amit Vincze Bence (a szerkesztő, költő itt most moderátor szerepben) és a meghívott, könyvheti kötetbemutatókat épp csak maguk mögött hagyó Fehér Renátó és Kustos Júlia költők neve fémjelez. Mintha szándék volna arra, hogy a Bloomsday próbálja magát úgy pozícionálni, mint ahogy a '90-es években is ténylegében több oldalról, részben alulról szerveződő módon, több művész, szervező az együttes munkájában jött létre annak idején. A Murális Műhely oldaláról ezt hogy látod?
Szervezőként törekszem arra, hogy továbbra is tartani tudjam az eddigi szakmai színvonalat. Vagyis, hogy hazai és nemzetközi beágyazottsággal rendelkező alkotókat kérhessek fel újabb murális művek létrehozására. Összegezve elmondhatom, hogy eddig nagyon nyitottan reagáltak a megkeresésemre, nagyon izgalmasnak találják ezt a műfaji lehetőséget. Mivel nagyon kevés professzionális alkotónak is adódik meg az a helyzet, hogy mondjuk egy 90 négyzetméteres falfelületen egy saját, autonóm vizualitás koncepciót megfogalmazhasson. Teljesen más kihívás, ami teljesen más gondolkodást igényel.
Végezetül, bízok benne, hogy az elkészült munkákat meg fogják becsülni és értékelik a városban, s ezzel mind műhely, mind a kortárs kultúra reputációja is egyre jobban emelkedik. Nagyon várom azt, hogy tizennyolc falképet Szombathely elfogadjon és értékesnek lásson, és bízom abban is, ahogy nő a köztéri munkánk száma, a közösség egyre többet fog tudni magáról a kortárs festészetről és az Ulyssesről is. Másrészt remélem, hogy a szakmai közösségen belül, itt a régióban élő alkotók ugyanilyen elánnal csapnak bele saját projektek elindításába, ezzel gazdagodna az egész, hogy minél többen dolgoznánk együtt, többféle vélemény vagy épp művészetfelfogás formálná a Bloomsday jövőbeli történetét.
A Bloomsday teljes programját itt 
Ha ezt Leopold Bloom láthatná... – Itt az idei Bloomsday teljes programja! 2022. June 11. 15:27 találják!
