100 millió forintért tényleg megvásárolja a szombathelyi Brenner-villát a Szombathelyi Egyházmegye – jelentette be Székely János megyéspüspök egy hétfői sajtótájékoztatón.
Ezzel várhatóan rendeződik a hányatott sorsú villa ügye, amely a helyi figyelem központjában áll már hosszú évek óta.
Hogy jutottunk el idáig?
A Brenner-villa Szombathely egyik ikonikus épülete. Elődje már a 19. század elején állhatott. Legkorábbi tulajdonosai a Batthyányiak voltak, később a Brenner-család tulajdonába került, így a villának olyan lakói voltak, mint a város egyik első polgármestere, Brenner Tóbiás, vagy unokája, a 2018-ban boldoggá avatott Brenner János.
A 20. század második felétől állami kézbe került az épület, amelyben később működött iskola és úttörőház is. 1989-ben egy magáncég felújította az addigra már lerobbant villát. 1993-tól hat éven keresztül kaszinó működött a Brenner-villában. A bezárás óta viszont nem történt itt semmi, azt leszámítva, hogy egyre romlott az épület állapota. Kétszer le is égett, 2016-ban hajléktalanok, 2022-ben pedig fiatalok gyújtották fel.
A Brenner-villa a város központjától nem messze, a Gayer- és a Kresz-park között helyezkedik el. Mivel egy ismert, történelmi épületről van szó, ezért a város is fontosnak tartotta, hogy megoldást találjanak a helyi védelem alatt álló villa megmentésére. 2007-ben ezért az önkormányzat elővásárlási jogot jegyeztetett be rá.
2021-ben kiderült, hogy a néhai kaszinót működtető Service Immoblien Kft. felszámolás alatt áll, a cég tulajdonában lévő ingatlanokat pedig elárverezik. Az árverést aztán a GM Elektro-Mechanika Kft. nyerte meg 28 millió forintos ajánlatával. Ez a cég később egy Pécsen bejegyzett céget, az Office Immo Kft.-t jelölte meg vevőként.
Az önkormányzat ekkor jelezte, szeretne élni Az önkormányzaté lehet az egykor kaszinóként is működött, kétszer leégett szombathelyi Brenner-villa 2021. July 24. 12:08 elővásárlási jogával, de nem volt ilyen egyszerű a dolog, több bírósági per is indult az ügyben. Végül idén májusban kiderült, hogy a város mégsem veheti meg az épületet, mivel későn jelezte vételi szándékát.
A múlt heti közgyűlésen bejelentették, tulajdonosváltás történik az ingatlannál, a korábbi ár közel négyszereséért, nettó 100 millió forintért cserél gazdát az épület. Ennyit viszont az önkormányzatnak már nem ért meg, így lemondott Itt a történet vége: a Szombathelyi Egyházmegye veheti meg a volt Brenner-villát 2023. September 28. 15:46 elővásárlási jogáról.
Még nem tudják, mi lesz benne
A hétfői sajtótájékoztatón Székely János megyéspüspök elmondta, nem szeretnék, ha az egyház és a város számára is ugyanolyan fontos épület kárba veszne, ezért döntöttek úgy, hogy az „utolsó pillanatban” megveszik a Brenner-villát. Azért az utolsó, mert bár az épület statikailag rendben van, ha nincs tető, folyamatos „veszélynek” van kitéve az épület. A tervekről a megyéspüspök nem szólt sokat, ennek oka, hogy még pontosan ők sem tudják, mit szeretnének kialakítani a villában.
Azt azonban elmondták, mindenképp vissza szeretnék adni a városlakóknak az épületet, tehát
közösségi funkciót kapna a villa.
Abban egyébként már most biztosak, hogy szeretnének egy emlékhelyet kialakítani Brenner Jánosnak.Ugyanakkor ettől még messze vannak. Ahogy arra már korábban utaltunk, az elsődleges cél, hogy újra legyen teteje a villának. Az egyházmegye számításai szerint ez nagyjából 50 millió forintba kerülne, amit elsősorban adományokból szeretnének finanszírozni. Székely János azt is bejelentette, erre nyitnak egy külön számlát is hamarosan „Mentsük meg a Brenner-villát” névvel. Az új tetőt viszont már úgy szeretnék tervezni, hogy konkrét elképzeléseik vannak a hasznosítást illetően, hogy ne kelljen újból lebontani.
A tájékoztatón elhangzott, az adásvételi szerződést még nem írták alá, mert még várják a hivatalos dokumentumot arról, hogy az önkormányzat lemondott az elővásárlási jogáról. Amint ez megérkezik, úgy az egyházhoz kerül az ingatlan.
Melega Miklós városi képviselő elmondta, többször is beszélt a mostani tulajdonossal, aki egy szombathelyi céggel közösen hasznosította volna az épületet. Elmondta, szerinte azért döntött a cég a továbbadás mellett, mert a jelenlegi gazdasági helyzetben nem biztos, hogy érdemes lett volna nekiállni a felújításnak. Ha pedig nem cselekszik az egyház, évekbe is kerülhetett volna, mire valamelyik gazdasági társaság megvette volna a villát.
Nem akartak egy újabb épületet „behúzni”
Ahogy arról korábban beszámoltunk, Vas megyében is majdnem felére zuhant a magukat katolikusnak vallók száma 2023. September 27. 20:40 a KSH friss adatai szerint jelentősen csökkent a katolikusok száma Vas megyében (is). Lapunk kérdésére, miszerint nem tartják-e aggályosnak, hogy ennek fényében az egyház csak egy újabb épületet akar „behúzni”, Székely János elmondta, nem gondoltak erre. A cél az volt, hogy megmentsék az épületet, ami Brenner János miatt az egyházhoz is erősen kötődik.
A megyéspüspök egyébként azt is elmondta, korábban már hallottak arról, hogy tovább akar adni az épületen a jelenlegi tulajdonos, azt viszont, hogy megveszik, csak két héttel ezelőtt döntötték el. Közölte, az önkormányzat biztosította az egyházat arról, hogy ha kell, segíteni fognak az épület rendbetételében.