Kőszegen is hangversenyterem lesz a zsinagógából

Az ország egyik legkisebb zsinagógája  évtizedeken keresztül üresen állt, emiatt az állaga gyorsan romlott. Amióta állami tulajdonba került, a Magyar Nemzeti vagyonkezelő Zrt. elvégezte a legsürgősebb munkákat, ezért az épület már nem életveszélyes. A felújítások után kiállító-, hangverseny- és rendezvénytérként funkcionálhatna, kialakításakor azonban fontos szempont, hogy minél kisebb beavatkozással őrizzék meg az eredeti értékeit, s alkalmas lehessen arra is, hogy a nemrég megalakult Kőszegi Izraelita Hitközséget is szolgálhassa.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek