A Váci 4-6. előtti korábbi játszótér területén jó ideje csak egy nagyobb mászóka „árválkodott”, mostanra azonban új játékokkal sikerült bővíteni: a nyár folyamán egy új homokozót, a napokban pedig egy hintát helyeztek itt el – tudtuk meg Horváth Somától, a városrész képviselőjétől. A felújításhoz a politikus képviselői keretét ajánlotta fel. A parkfenntartó munkatársai rendbe tették a területet, így egy szép, új játszótérnek örülhetnek a városrészen lakó gyerek.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!