Napközben több mint 70 menekültügyi kérelmet nyújtottak be, ezek közül a hatóságok negyvenet elutasítottak, mondta el az M1-en Bakondi György, miniszterelnöki főtanácsadó. Mint mondta, a hatályba lépett szigorúbb jogszabályok alapján a rendőrség többek között a kerítés megrongálása miatt több mint 250 emberrel szemben intézkedett. (Forrás: index.hu)
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!