Mintegy 4 kilométeres volt a sor a magyar-szerb határ kelebia-tompai átkelőjénél szerda reggel, éjszaka ugyanis csak itt, illetve a 90 kilométerrel távolabbi, béreg-hercegszántói átkelőhelyen lehetett Szerbiából Magyarországra jutni. A szerbiai autós és motoros szövetség tájékoztatása szerint Kelebiánál és Béregnél (Backi Breg) megnőtt a forgalom, 20 percnél hosszabb várakozásra azonban nem kell számítani. Az MTI tudósítója a vajdasági Kelebián azt tapasztalta, hogy ennél jóval többet kell majd várnia annak, aki Szerbiából Magyarországra szeretne jutni, a kocsisor ugyanis a határzónán kívülre ér, körülbelül 4 kilométer hosszú. Hét órakor megnyílt a gyála-tiszaszigeti és a bajmok-bácsalmási átkelő is, ezeket a határátkelőhelyeket azonban csak a szerb állampolgárok, valamint az Európai Unió és Svájc állampolgárai használhatják. A szerbiai autós és motoros szövetség azt is közölte, hogy a horgos-röszkei és a királyhalom-ásotthalmi átkelőket nem nyitják meg szerdán.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!