A tengeri emlősök, madarak, halak és hüllők populációinak mérete 1970 óta 49 százalékkal csökkent, derült ki a Természetvédelmi Világalap (WWF) és a Londoni Zoológiai Társaság közös jelentéséből. Az emberi táplálékot jelentő fajoknál még súlyosabb a helyzet, a tonhal- és makrélapopulációk 74 százalékkal csökkentek. A szakemberek szerint a túlhalászáson és egyéb emberi tevékenységen túl a klímaváltozás is negatív hatással van a tengeri élővilágra. A jelentés kitér az Ázsia szerte luxuscsemegének számító tengeriuborkák számára is, ami a Galápagos-szigeteknél 98, a Vörös-tengerben 94 százalékkal csökkent.
Az állatok számára táplálékot és élőhelyet biztosító területek, köztük a tengeri fűvel borított térségek és mangrovemocsarak fokozatos csökkenése, az óceánok által elnyelt légköri szén-dioxid savasító hatása sem hat kedvezően a tengeri élővilágra. A kutatók több mint 1200 tengeri fajra terjesztették ki a vizsgálatukat, minden esetben 45 évre visszamenőleg.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!